kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Borulhat a minimálbérrendszer

A tavaly novemberben megkötött hároméves, a minimálbér emeléséről szóló megállapodás teljes felülvizsgálatát kezdeményezi a munkáltatói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács szeptemberi ülésén. A munkavállalói oldal a paktum betartatása mellett harcol majd.

Kemény egyeztetések várhatóak az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) következő, szeptemberi ülésén.A kormány megváltoztatta azokat a gazdasági feltételeket, amelyek között a munkaadói oldal a három évre kötött minimálbérről szóló megállapodást tartani tudta volna nyilatkozta lapunknak Kassai Róbert, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) alelnöke. A munkaadói oldal ezért a teljes minimálbérrendszer felülvizsgálatát kezdeményezi, míg a munkavállalói oldal be szeretné tartatni a minimálbért 2008 végéig szabályozó megállapodást. A tavaly novemberben született paktum aláírását már akkor is hosszú és kemény tárgyalások előzték meg, most még nehezebb helyzetbe kényszerítette mindkét oldalt a kormány.

Még érvényes

Az Országos Érdekegyeztető Tanács 2005 novemberében középtávú vállalásokat tett. Ezek értelmében idén januárban közel tíz százalékkal 62 500 forintra nőtt a minimálbér, júliustól pedig kötelező bérminimum lépett életbe a szakképzettséget igénylő munkakörökben dolgozók számára, ami a minimálbér 105 százaléka (65 625 forint) abban az esetben, ha legfeljebb kétéves tapasztalattal rendelkezik a munkavállaló, míg ha ennél több tapasztalattal, akkor a minimálbér 110 százaléka (68 750 forint). 2007. január elsejétől már 65 500 forint lenne a legkisebb garantált bér, míg a bérminimumok is nőnének 72 050 és 75 325 forintra. 2008. januártól tovább emelkedne a minimálbér 69 000 forintra, s a bérminimumok ennek 120 (82 800 forint) és 125 (86 500 forint) százalékát tennék ki.

A megállapodás megkötésekor az OÉT a GDP 4 százalékos, a foglalkoztatás 0,5-1 százalékos bővülésével, valamint a személyi jövedelemadó csökkentésével, az egészséügyi hozzájárulás megszűnésével és 2 százalékos inflációval számolt.

Felülvizsgálatot kérnek

Ezzel szemben a kormány a költségvetés állapotának rendbetételéért teljesen új feltételeket teremtett a gazdasági szereplők számára, melynek hatásmechanizmusát meg sem vizsgálták véli Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke. Érveik szerint a paktum egy teljesen más gazdasági környezetben született, az OÉT által deklarált feltételek szinte mindegyike megváltozott, sőt további nehezítő körülményekkel is számolniuk kell. Amennyiben az alkotmánybírósági szűrőn is keresztüljutnak a kormány tervei, a munkaadói oldal összes képviselője egyetért azzal, hogy a teljes minimálbérrendszer felülvizsgálatát kezdeményezzék már a szeptemberi ülésen. Nemcsak a szakképzettséghez kötött bérminimumok vállalhatóságát, hanem a minimálbér előre megállapított mértékét is felülvizsgálnák.

A foglalkoztatásban legnagyobb szerepet vállaló hazai kis- és középvállalati szektor ugyanis nem bírja el a terheket, melyeket a szintén túlterhelt lakosságra sem tudnak hárítani.

Betartatják

Ugyanakkor a munkavállalói oldal a paktum betartatása mellett foglalt állást. Az eredeti három évre szóló ütemterv megvalósulása a célunk mondta el a FigyelőNetnek Meskó László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) sajtószóvivője. Ennek az is része, hogy a mindenkori minimálbér teljes összegére adómentességet garantáljon a kormány.

A munkaadói oldal egyet tud érteni a szakszervezetekkel, hiszen a munkavállalók minél magasabb bért szeretnének, de kérdés, hogy keresztülvihető-e ez a terv. Kassai Róbert meglátása szerint nem is a partnerek, hanem a gazdaság versenyképességét figyelembe véve kellene megszületnie a megállapodásnak. A csődbe menő vállalkozásokkal a munkahelyek és ezáltal a lakosság jövedelmi forrása is megszűnne.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek