kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Brazíliában is leépít a GM

A General Motors (GM) autógyártó angliai botránya után bejelentette, hogy Brazíliában is 960 fős leépítést tervez. A cég a brazil szárny exportját is csökkenti, mert az erős valuta miatt járművei nem versenyképesek

A GM a Sao Paolo megyei Sao Jose dos Campos-ban lévő üzeméből fogja kirúgni a munkásokat - idézi a Bloomberg a vállalat névtelenségbe burkolózó szóvivőjét. A cég nemrég azt is bejelentette, hogy jövőre egy új kisautó forgalmazását kezdi meg Brazíliában, amelyet az ország déli részén fekvő gyárában állít majd elő. A beruházás nyomán itt 970, a dizájnrészlegnél pedig 300 új állás létesül.

Az angolok tiltakoznak

Ahogy a Menedzsment Fórum már korábban közölte, Brazília és Anglia mellett Németországban és Belgiumban is leépít a társaság. Nagy-Britanniában ezer fő válhat munkanélkülivé, ami heves tiltakozást váltott ki: az észak-nyugat-angliai üzemben sztrájkba léptek a dolgozók.

Szerencsétlen elszólás

A társaság európai szárnyának vezetője, Carl-Peter Forster korábban úgy nyilatkozott, hogy az angol munkaerőpiac könnyebben megbirkózik egy esetleges leépítéssel, mint például a német vagy a belga. Az angol dolgozók e kijelentést úgy értelmezték, hogy azért lesz az ottani gyárban leépítés, mert tőlük könnyű megszabadulni, ebből adódott a munkabeszüntetéshez vezető felháborodás.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Véget ért az angliai GM-sztrájk
Európa szerte leépítést tervez a GM
Dél-Afrikából exportálna Hummereket a GM

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek