Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Brexit: több mint ezer cégvezető van ellene

Ezernél több brit és külföldi üzleti vezető, köztük a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója közös felhívásban foglalt állást Nagy-Britannia EU-tagsága mellett.

A The Times tekintélyes konzervatív brit napilap szerdai kiadásában - a brit EU-tagságról döntő csütörtöki népszavazás előtt egy nappal - megjelent levelet 1285 vállalati vezető írta alá. Az eddigi legnagyobb ilyen jellegű üzleti kezdeményezéshez a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100 indexét alkotó legnagyobb piaci tőkeértékű vállalatok vezetői közül ötven csatlakozott.

A felhívást aláíró vezetők cégei összesen 1,75 millió alkalmazottat foglalkoztatnak. A vállalatok között szerepelnek a BAE Systems, a legnagyobb európai hadiipari csoport, az easyJet és a Ryanair légitársaság, a BASF vegyipari konszern, a BMW autógyár, a BP olajipari konglomerátum, a Barclays óriásbank, a Virgin vállalatcsoport és a Rolls-Royce ipari csoport.

Aláírta a felhívást Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója is.

Levelük szerint az üzleti vállalkozásoknak és alkalmazottaiknak óriási előny, hogy részesei lehetnek a világ legnagyobb, belső határok nélküli egységes piacának, ha viszont Nagy-Britannia kilépne az EU-ból, akkor elölről kellene kezdeni a kereskedelmi kapcsolatok kiépítését az 500 milliós piaccal.

Ez nemcsak az exportőröknek okozna kárt, hanem annak a többszázezer kis- és középvállalatnak is, amelyek e cégekkel együttműködnek - áll a The Timesban közzétett felhívásban.

Az aláírók szerint még a kilépés hívei is elismerik, hogy a Brexit - vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból - rövid távon gazdasági bizonytalanságot okozna és munkahelyeket sodorna veszélybe.

A felhívás szerint különösen a kisebb vállalkozások és alkalmazottaik lennének kitéve annak a sokknak, amely akkor érhetné a brit gazdaságot, ha a népszavazáson a kilépést pártolók kerülnének többségbe. Az EU-tagság ugyanakkor kedvező az üzleti szférának, és kedvező a munkahelyteremtés szempontjából is, ezért az aláírók azt támogatják, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja - fejeződik be a közös levél.

Az utóbbi hetekben brit és külföldi óriásvállalatok - köztük sokan a szerdai felhívás aláírói közül - sorra foglaltak állást a további brit EU-tagság mellett, de a The Timesban közölt felhívás messze a legnagyobb ilyen kezdeményezés.

Nemrégiben a Financial Times londoni gazdasági napilapban jelent meg egy hasonló állásfoglalás, 51 nagyvállalati vezető aláírásával. Ehhez a kezdeményezéshez is csatlakozott Hernádi Zsolt, az aláírók között szerepeltek olyan óriásvállalatok első számú vezetői is, mint a Vodafone, a Royal Dutch Shell, a BASF, a Nestlé, a BMW, a Rolls-Royce, a Deutsche Telekom, az Ericsson, a Siemens, a Volvo, a BP, az ABB és az E.ON.

Az aláírók hangsúlyozták, hogy az Európai Unió a világ legnagyobb gazdasági és kereskedelmi erőközpontja, a teljes világkereskedelemből 16 százalékkal részesedik, félmilliárd lakója 14 ezer milliárd euró értékű hazai összterméket (GDP) állít elő évente. Mindez rendkívül erőteljes alkupozíciót biztosít az európai cégeknek a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon, lehetővé téve egyben az európai munkahelyek és iparágak védelmét a külső fenyegetésekkel szemben.

David Cameron brit miniszterelnök a Financial Times szerdai kiadásában megjelent interjúban kijelentette: sajnálja, hogy az utóbbi hetekben nem állt még több üzleti vezető nyilvánosan a brit EU-tagság mellett. Hozzátette: a közvélemény-kutatási adatok nagyon szoros megoszlást mutatnak, és "senki nem tudja, mi fog történni", de ő személy szerint hisz abban, hogy a bennmaradást pártoló oldal győz a népszavazáson.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha a Brexit-tábor kerülne többségbe, akkor ő "gyorsan" elkezdené a tárgyalásokat Brüsszellel a kilépési feltételekről.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk