kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Bruttó 400 ezres fizetés lenne méltányos egy kezdő szakorvosnak

Elkerülhetetlen az orvosi bérek tisztességes emelése, azt követően pedig a könyörtelen szigor. Mindkettő szükséges ahhoz, hogy leszámoljunk a hálapénzzel - közli a Világgazdaság.

Példaértékűnek szánta Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke annak a szülészorvosnak a feljelentését, aki az egyik páciensétől előre kért pénzt, majd kevesellte az összeget a szülés levezetésében való részvételért.

A pályakezdő fiatal doktorokat képviselő Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor szerint elkerülhetetlen az orvosi bérek tisztességes emelése, azt követően pedig a könyörtelen szigor.

A havi bruttó 150-250 ezer forint, amely ma a közalkalmazott orvos átlagbére, szégyenletesen kevés. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint bruttó 400 ezer lenne méltányos egy kezdő szakorvosnak, így biztosítható a pálya vonzereje, és a következő évtizedekre a lakosság egészségügyi ellátása. Ez azért is fontos, mert ma 1500-2000 szakorvos hiányzik a kórházakból.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek