kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Bruttó 70 ezer forint többletre számíthatnak az orvosok

Bár a szerdai kormányelőterjesztések között hivatalosan nem szerepel, elképzelhető, hogy mégis a kabinet elé kerül az egészségügyi szféra tervezett bérmegállapodása - írja a Népszabadság nyomán a mainap.hu.

images

A Népszabadság információi szerint ennek jegyében az orvosok átlagosan mintegy havi bruttó 70 ezer forint többletre számíthatnak, de csak azok, akik közalkalmazotti státuszban vannak. A vállalkozók, például a háziorvosok nem kapnak béremelést. Bár az orvosi szakszervezet elfogadta volna, hogy a keveset kereső orvosok nagyobb, a viszonylag jól keresők pedig kisebb fizetésemelést kapjanak, a rezidens szövetség ragaszkodik ahhoz, hogy a közalkalmazotti bértábla szerint keresők azonos összegű emelésben részesüljenek.

A szakdolgozók közül csak azokat érinti a béremelés, akik kórházban és szakellátásban dolgoznak. Az orvosok és a szakdolgozók között bruttó 15-15 milliárdos összeget osztanak szét. Az érintettek januártól visszamenőleges hatállyal kapják meg a béremelést. Az orvosi érdekvédők és a szakdolgozói kamara képviselői is törvényben rögzített garanciát kértek a béremelésre. E jogszabály parlamenti átfutása is késlelteti a kifizetést.

Népszabadság/mainap.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk