kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Büntetés egyenlő bánásmód megsértéséért

Egymillió forint bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egy német tulajdonú cégre, mert megsértette az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elvét – írja a Világgazdaság.

A nehéz fizikai betanított munkát végző hölgy ugyanabban a munkakörben, azonos tapasztalattal és tudással, óránként átlagosan 150 forinttal kevesebbért dolgozott, mint férfi kollégái. A bizonyítási eljárás több hónapig tartott, ezután született meg a precedens értékű döntés, amely a pénzbírságon túl a jogsértő magatartás megszüntetésére is kötelezte a céget.

Ha a hölgy elveszíti állását, az ügy a munkaügyi bíróság előtt folytatódhat – mondta Gregor Katalin jogtanácsos, az ügy vizsgálója. Magyarázatként hozzáfűzte: a vállalkozás öt évig évente hosszabbított határozott idejű szerződéssel foglalkoztatta az illetőt, amely szeptember negyedikén lejár, így a munka törvénykönyve szerint már csak határozatlan idejű kontraktussal alkalmazhatná.

Az EBH egyébként minden olyan ügyet kivizsgál, ahol sérül az egyenlő bánásmód követelménye, például ha valakit a neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, fogyatékossága, egészségi vagy családi állapota, anyasága (terhessége), életkora, vagyoni helyzete miatt diszkriminálnak.

Ha bebizonyosodik a hátrányos megkülönböztetés, többfajta szankciót alkalmazhat a hatóság: a jogsértő állapot megszüntetésén túl megtilthatja a törvénytelen magatartás további folytatását, nyilvánosságra hozhatja az esetet, illetve 50 ezertől hatmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a jogsértőre.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek