kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Cáfol a Legfelsőbb Bíróság: nem készített beadványt a bírák nyugdíjügyében

A Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden cáfolta, hogy alkotmánybírósági beadványt készített volna a nyugdíjszabályok változása miatt.

Az LB sajtóosztálya az MTI-vel azt közölte: téves a Népszabadság keddi számában megjelent információ, amely szerint "elkészült a Legfelsőbb Bíróságon az az alkotmánybírósági beadvány, amelyben a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítását szabályozó, bár egyelőre még el sem fogadott törvény ellen kívánnak tiltakozni az érintettek."

Mint a sajtóosztály hozzátette, az LB nevében nem készült ilyen dokumentum. Az, hogy egyes bírók a nyugdíjszabályok várható megváltoztatása miatt tiltakozásul beadvánnyal kívánnak fordulni az Alkotmánybírósághoz, nem jelenti azt, hogy ezzel a Legfelsőbb Bíróság hivatalos álláspontját képviselik - olvasható a közleményben.

A napilap "A bírák az Alkotmánybírósághoz fordulnak" című cikkében felidézte: a 2012-től hatályos alaptörvény szerint a bírákra is az általános öregségi nyugdíjkorhatár vonatkozna, a jelenlegi 70 év helyett a legkésőbb a 65. életévük betöltésekor távozniuk kell posztjukról. A fideszes Lázár János és Varga István által jegyzett előterjesztés szerint azonban jövőre már a 62. életévüket betöltő bíráknak is nyugdíjba kellene vonulniuk. A fideszes Rubovszky György módosító javaslata szerint januártól csak azok felmentését kezdeményeznék, akik már a 65. életévüket is elérték, aki ennél fiatalabb, de 2012 végéig betölti a 62. évet, annak esetében július 1-jével kezdődne a felmentési idő.

A Népszabadság azt írta: ha az eredeti előterjesztést vagy annak a Rubovszky-féle javaslattal módosított változatát fogadják el, a bírák a már elkészült beadványukat bizonyosan benyújtják az Alkotmánybírósághoz. A beadványban az szerepel, hogy a nyugdíjkorhatár 70-ről 62 évre történő azonnali leszállítása sérti az emberi méltóságot, és felvetik azt is, a nyugdíjkorhatár változására nem biztosítanak gyakorlatilag semmilyen felkészülési időt - olvasható a cikkben.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk