Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Cameron: a brit munkásoknak versenyképessé kell válniuk a kelet-európaiakkal

A fiatal brit munkavállalóknak jobb képesítések megszerzésével kell felvenniük a versenyt a brit munkapiacra áramló kelet-európaiakkal - mondta kedden idézett nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

David Cameron, aki a népszerű Mini gépkocsi-modelleket gyártó, Oxford közelében működő üzemben tett látogatást a szakmunkásképzés fejlesztését célzó kormányprogram keretében, a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív napilap keddi beszámolója szerint kijelentette: Nagy-Britanniában vannak olyan gyárak, amelyekben "a munkások fele Lengyelországból, Litvániából vagy Lettországból érkezett". "Nekik nem lehet szemrehányást tenni, ők csak dolgozni akarnak, látják az állásajánlatokat és idejönnek, hogy betöltsék ezeket az állásokat (...) nekünk mint országnak azonban erre nemet kell mondanunk" - fogalmazott a brit kormányfő.

Cameron szerint a brit oktatási rendszer rendbetételével el kell érni, hogy a hazai szakiskolákból kikerülő fiatalok is be tudják tölteni ezeket az állásokat.

A kormányfő szerint Nagy-Britanniát az a veszély fenyegeti, hogy a gazdaság fellendülésnek indul ugyan, és ez új munkahelyeket teremt, ám nem lesznek olyan hazai munkavállalók, akiknek megfelelő iskolai képesítésük van ezeknek az állásoknak a betöltésére.

Cameron szerint az oktatási rendszer rendbetételének kérdése "teljes mértékben kapcsolódik" a bevándorlás és a szociális ellátórendszer reformjához.

Matthew Hancock üzleti és szakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki a miniszterelnök kíséretében vett részt a rendezvényen, kijelentette: rekordszámú munkahely vár betöltésre a brit gazdaságban, és el kell érni, hogy a munkaadók a "helybéli fiatalok közül válogassanak", amikor új munkaerőt vesznek fel.

A brit szakpolitikus ezt már korábban is szorgalmazta. Nemrégiben egy lapinterjúban szintén arra szólította fel a brit vállalatok vezetőit, hogy ne külföldi munkavállalókkal töltsék be az üres állásokat, ha helyi jelentkezőket is ki tudnak képezni ugyanazon feladatra. Hancock szerint a brit vállalatoknak "kötelességük" hazai munkaerőt alkalmazni a más EU-tagállamokból érkező munkavállalók helyett.

A kormányzó brit Konzervatív Párt vezető politikusai részéről az utóbbi hónapokban többször is elhangzott az az igény, hogy az uniós társállamokból érkezők szabad nagy-britanniai munkavállalásának teljes rendszerét általános felülvizsgálatnak kell alávetni. A kormány már el is indította ezt a folyamatot, első lépésként a szociális ellátáshoz fűződő jogok szigorítási terveinek felvázolásával.

Az utóbbi hetek brit sajtóbeszámolói szerint ugyanakkor Iain Duncan Smith brit munka- és nyugdíjügyi miniszter az EU-bevándorolók szociális juttatásainak ügyében hosszú ideje vitában áll Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztossal.

Jonathan Todd, Andor László szóvivője a vitát kommentálva a minap kijelentette a BBC televízióban, hogy a brit gazdaság és a költségvetés igen jól jár az EU-társállamokból érkező munkavállalók beáramlásával. Todd szerint ugyanis a betelepülő EU-polgárok "hatalmas többsége" dolgozni megy Nagy-Britanniába, és többet fizet be adó és társadalombiztosítás formájában a brit szociális ellátórendszer költségvetésébe, mint amennyit abból igénybe vesz.

Hivatalos becslések alapján 683 ezer közép- és kelet-európai munkavállaló dolgozik jelenleg Nagy-Britanniában.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk