kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Chipsadóból emelik az egészségügyisek pótlékát

A népegészségügyi termékadóból ez évre tervezett 3 milliárd forintból legalább 2,4 milliárd befolyik a rendszerbe, az összeget teljes egészében az egészségügyi dolgozók pótlékaira fordítják –- közölte Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy budapesti konferencián.

Szócska Miklós elmondta, hogy a jövő évre tervezett 30 milliárd forint felét a pótlékok emelésére szánják. Ennél is fontosabb azonban, az új adónemmel sikerült elérni, hogy megváltozzon a termékösszetétel, a nemzetközi gyártók már nem cukrozzák jobban a joghurtot nálunk, mint saját országukban - tette hozzá. A bérek rendezése kapcsán az államtitkár kiemelte a rezidensi ösztöndíjprogramot, amelynek kerete a héten telt be. A szakorvosjelölteket oktató tutorok, mentorok díjazásának rendezéséhez szükséges keret is az egyetemeknél van már - jegyezte meg Szócska Miklós.

Az államtitkár közlése szerint decemberben újabb támogatási programokat bocsátanak társadalmi vitára. A foglalkoztatást 6,6 milliárd forintos keretből támogatják majd, erre a pénzre intézmények pályázhatnak majd. Emellett 9 milliárd forintos uniós keretösszegből újabb ösztöndíjprogramot indítanak, amelyre a tervek szerint az úgynevezett konvergencia-régiókban, illetve a hiányszakmákban tevékenykedő szakdolgozók, szakorvosok és szakorvosjelöltek pályázhatnak majd - mondta.

Utóbbi programba irányítják majd azt a több mint kétszáz rezidenst is, akiknek a Markusovszky Lajos-ösztöndíjprogramban már nem jutott hely - tette hozzá az államtitkár. Szócska Miklós előadásában arra is kitért, hogy a múlt évhez képest a végzősök közül arányaiban jóval többen jelentkeztek a szakorvosképzésbe, s ez, véleménye szerint, az államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramnak köszönhető.

Az államtitkár azt is megjegyezte, hogy az iparűzési adó komoly terhet ró a háziorvosokra. Ennek kapcsán azt tervezi, ha kell egyenként, de meggyőzi a polgármestereket, hogy ezeket a pénzeket a háziorvosi rendszer fejlesztésére forgassák vissza.

A konferencián Szócska Miklós az egészségügyi rendszer átalakításának folyamatát is felvázolta. Kulcselemekként a fővárosi, megyei intézmények átadás-átvételét, progresszivitási szintek meghatározását, a rendszer menedzsmentjének fejlesztését, valamint az alapellátás erősítését emelte ki. Mint mondta: jelenleg az ezekhez szükséges jogalkotási munka zajlik.

Az államtitkár szerint az intézmények átvétele ütemezetten halad, az új rendszer május elsejével lép hatályba. Az átadás-átvételt a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) vezeti. Szócska Miklós itt jegyezte meg, hogy már kezd kialakulni az egészségügy igazgatásának három fő eleme, amelyet a GYEMSZI, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, és az Országos Tisztiorvosi Hivatal alkot.

Szócska Miklós az új térségalapú modell kapcsán azt mondta: a térséghatárokat matematikai modell alapján kiszámított beosztás adja, amely szorosan követi a közigazgatási határok alapján felrajzolt szakértői határokat. Az egészségügyi ellátásban lehetővé teszi egy "magasabb minőség" elérését, az egyértelmű betegutak pedig jelentősen csökkentik a területi egyenlőtlenségeket - mutatott rá az államtitkár.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk