kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Coworking már a XI. kerületben is

December 2-án nyílik meg a XI. kerületi i-Office közösségi munkatere (angolul coworking), amely lehetőséget kínál a kerület szabadúszóinak, vállalkozóinak, gondolkodóinak a találkozásra és együttműködésre, így segítve elő az interaktivitást.

Ha a fiatal budapestiek, a városról alkotott, mentális térképét vizsgáljuk, akkor az innovatív kezdeményezéseknek és eredeti ötleteknek helye egyre inkább tolódik a feljövő kerületek felé. Ezt erősíti meg néhány ifjú szociológus és vállalkozó, akiket kifejezetten a helyi közösségekben rejlő szinergiák érdekelnek. Az ELTE frissen végzett mesterszakos szociológusaiból és fiatal vállalkozókból álló csoport meggyőzte a XI. kerületi i-Office vezetőségét, hogy az irodaház "C" épületét alakítsa át közösségi munkatérré. Az átalakítás célja, hogy a dinamikusan fejlődő kerületben több izgalmas és újító kezdeményezés születhessen, a közös munka során kialakuló együttműködésekből adódóan. Mindehhez a lokális élet mikro-szintű kapcsolati hálóját szeretnék fejleszteni, az "alulról építkező" kezdeményezések vezetőinek bevonásával: olyanokkal, akik vállalkozó szelleműek, kreatívak, felelősséget vállalnak közvetlen környezetükért az őket körülvevő emberekért.

A jelenlegi piaci körülmények között, a sikeres működés különösen nagy találékonyságot kíván. Az új ötletek gyakran sokkal könnyebben jönnek, ha különböző szakmai területeket keresztezünk. Ebben segít mindenfajta együttműködés, szokatlan találkozás. Az i-Office flexibilis konstrukcióban kíván teret adni annak, hogy a XI. kerületi szabadúszók, vállalkozók, gondolkodók találkozzanak és egy térben dolgozva egymást segítsék. A tagok egy-egy íróasztalt bérelhetnek minimum egy hétre, nem kell elkötelezniük magukat hosszú távra vagy a hagyományos irodabérlet havi költségeinek fizetésére.

Az elmúlt két évben észrevehetően sok infrastrukturális változás történt Budapest legnagyobb kerületében. Egyre több kávézó, bár, galéria és klub jelent meg a környéken, amelyek a kerületben lévő nagy egyetemek diákjainak és a fiatal vállalkozóknak közkedvelt helyeivé váltak. Sokszor látni a kávéházakban laptopjuk fölött magányosan dolgozó embereket, mert a kávézók közege nem alkalmas a szakmai interakcióra. A közös munkára alkalmas helyszínek előnye, hogy biztosítják a munkavégzés körülményeit és elősegítik az ott dolgozók közötti interaktivitást.

Az i-Office coworkinget december 2-án 18.00 órakor Mikulás-partival nyitják meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk