Megjelent: 12 éve

Csábító uniós bérek, több kiadás

Az 1400-1600 eurós átlagos pincéri fizetés mellett, akár 400-600 euró is lehet a lakásbérlés.

A magyarországi béreknél jóval nagyobbak az EU fejlett országaiban megkereshető összegek, de a magasabb megélhetési költségekkel, elsősorban a szállásköltségekkel is számot kell vetni - írja a Magyar Hírlap szerdán.

Lengyelné Varga Nóra, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese a lapnak elmondta: jelenleg 100 ezer magyar munkavállaló dolgozik az uniós államokban. A Legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában. A munkaadók elsősorban a vendéglátás területére keresnek munkaerőt, de várják a jól képzett mérnököket is, főleg az informatikusokat.

A főosztályvezető-helyettes felhívta figyelmet arra, hogy az említett országokban a nettó fizetés a bruttó 70-75 százaléka. Ausztriában például egy 1600 eurós bruttó jövedelemből a levonások után 1200 euró marad. Ami a kereseteket illeti, a szakértő az osztrák pincér bruttó fizetését említette, amely 1400-1600 euró, Németországban ez 7-8 százalékkal több, a briteknél 15-18 százalékkal kevesebb.

Ha a munkavállalónak nem biztosítanak szállást, márpedig általában ez a helyzet, akkor egy 50 négyzetméteres lakás bérlésére Ausztriában és Németországban havi 400-600 eurót kell költeni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk