Megjelent: 15 éve

Családbarát HR politika a Bosch-nál

Családbarát napokat tartottak a miskolci Bosch-gyárban. Munkatársakat és hozzátartozók százait invitálta gyárlátogatásra és szórakoztató közösségi programokra a Robert Bosch Power Tool Kft. - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A munkatársak hozzátartozóit kalauzoltak a szervezők a miskolci gyár kulisszái mögé a hétvégén megrendezett rendhagyó gyárlátogatás során. A fegyelmet és komolyságot igénylő üzemi séta mellett családbarát programok színes kavalkádja fogadta az ezernél is több látogatót.

"Sokat hallani arról, hogy a nemzet jóléte nem csak azon múlik, hogy mennyi az ország GDP-je, s ebből mire mennyit fordítanak. (...) Az emberek mentális állapota, biztonságérzete, kiegyensúlyozottsága legalább ilyen fontos. Bízom benne, hogy az ilyen kötetlen, közösségi és szórakoztató megmozdulásoknak köszönhetően hozzájárulhatunk kollégáink komfortérzetéhez." - nyilatkozta Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.

Nagy népszerűségnek örvendett a látogatók körében az a nem mindennapi lehetőség, hogy beléphettek a gyárnak olyan területeire, ahol hozzátartozóik dolgoznak. A működésről, termelésről, gyártási mechanizmusokról érdekes ismeretterjesztő filmet is készítettek a szervezők.

"A Nyitott Kapuk Városaként is ismert Miskolcon, a városi közösség szerves részeként különösen fontosnak tartjuk, hogy különleges alkalommal kitárjuk a gyárkapukat, és egyrészt betekintést nyújtsunk a hozzátartozóknak, másrészt a több éves együttműködés folytatásaként teret és bemutatkozási lehetőséget adjunk a helyi szolgáltatóknak, előadóknak." - mondta a gyárigazgató.

A szabadtéri programok keretében a helyi kutyás rendőr -és tűzoltó bemutató, táncelőadások mellett futballversenyen és aszfalt rajzversenyen vehettek részt a családok. A hölgyeknek sminkelési tanácsadással, termékbemutatókkal, a legkisebbeknek óriáscsúszdával, ugrálóvárral, arcfestéssel kedveskedtek a szervezők. A tavasszal nagy sikerrel lezajlott Elektromobil verseny járgányait is kipróbálhatták az érdeklődők. Természetesen idén sem maradt el a Családi Nap már hagyományossá vált és legkedveltebb programja, a főzőverseny, ahol a csapatok idén a gulyás sokféle ízvilágába avatták be a zsűrit és a kóstolókat.

"A családbarát humánpolitika a Boschnál is kiemelt helyet foglal el. Ahol a vállalatvezetés stratégiai szempontja a magánélet és a munka összehangolása, ott nő az alkalmazottak motivációja, munkavégzési hatékonysága, kevesebb a stressz, csökken a fluktuáció, a betegség miatti távolmaradás. Az elkötelezett munkaerő megtartása hosszú távon nyereséges a cég számára, az emberi erőforrással való jó gazdálkodás a sikeresség kulcsa. A környezetbarát, biztonságos munkahelyek kialakítása, a rendszeres egészségmegőrző programok mellett, vállalati rendezvények, közös szórakozási lehetőségek felkínálásával igyekszünk a közösség és a város részévé válni." - üdvözölte a programsorozat sikerét Horváth Attila.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk