Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Családbarát munkahelyeket díjaztak

Családbarát munkahely díjakat adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken az Akadémián. Az idei kitüntetettek között van a Pest Megyei Kormányhivatal, a Telekom Nyrt., az Eszterházy Károly Főiskola, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, továbbá nagyvállalatok, közepes- és kisvállalkozások.

Soltész Miklós a díjátadó ünnepségen arról beszélt, a kormány a jövő évi költségvetésben a családi adókedvezmények kiterjesztésével, a gyed extra bevezetésével, a diákhitel-visszafizetési kedvezményekkel, a munkahelyvédelmi programmal, az ahhoz kapcsolódó adókedvezményekkel, a bölcsődei férőhelyek bővítésével mindent meg kíván tenni azért, hogy a tervezett gyerekek megszülessenek Magyarországon, és hogy a munka és a család összeegyeztethető legyen.

Utalt arra, hogy jövőre a családi adókedvezmények kiterjesztésével 260-270 ezer családnál marad több pénz, összességében 50-53 milliárd forint.

Azt mondta, örül annak, hogy a nyilvánosságban, így a médiában, különböző műsorokban, a plakátokon vagy a reklámokban egyre több gyerek jelenik meg. Úgy látja, ez szemléletbeli változást jelez, és pozitív hatással lehet a gyerekvállalásra is.

Hozzátette: ezt a társadalmi szemléletváltást segíti a családbarát munkahely díjak évenkénti átadása is. Az államtitkár elismeréssel szólt - a díjkiosztóhoz kapcsolódó szakmai konferenciát szervező - Három Királyfi Három Királylány Mozgalom törekvéseiről. Utalt arra, hogy a Kopp Mária orvos, pszichológus által 2009-ben elindított mozgalom is azért tevékenykedik, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek, hiszen a kutatások szerint a magyar fiatalok jóval több gyereket szeretnének, mint ahányat később vállalni tudnak.

A családbarát munkahelyeket négy kategóriában díjazták, és összesen 28 plakettet adtak át a cégek, illetve a költségvetési szervezetek képviselőinek. Családbarát munkahely plakettet kapott mások mellett a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, a Zalaszentgróti Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ, a Goldmark Károly Művelődési Központ, a Gödöllői COOP Vagyonhasznosító és Kereskedelmi Zrt., valamint az Alba és a Vértes Volán közlekedési társaság.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet most először kapta meg a Családbarát díjat; Cséri Zoltán dandártábornok, az intézet parancsnoka az elismerés átvétele után az MTI-nek arról beszélt, az általa vezetett intézmény ugyanolyan munkahely, mint bármelyik másik. Több mint 800 dolgozójuk van, és szavai szerint nekik, vezetőknek nem mindegy, hogy azoknak a kollégáknak akik "eléggé stresszes" munkahelyen dolgoznak, milyen a családi hátterük, és hogy az őket érő feszültségeket hogyan tudják feloldani. Ezért - folytatta - számos programot szerveznek, ezek között egészségnapot, stresszoldásról szóló oktatást, család napot; utóbbin a gyerekek például megismerhetik, hogy az apjuk hol dolgozik, milyen körülmények között, és megismerhetik a kollégáit is. Ezeknek a közös programoknak köszönhetően jobb légkör alakul ki a kollégák között - mondta. Jelezte, a díj mellé kapott táblát a Nagy Ignác utcai objektumukban fogják elhelyezni azért, hogy az ott dolgozókban is tudatosodjon a családbarát szemlélet.

Soltész Miklós a rendezvényen - utalva Heller Ágnesnek a svéd köztelevízióban a napokban elhangzott szavaira - azt mondta, az akadémia egyik tagja "olyat állított Magyarországról (...) ami egyszerűen hazugság, rágalom és elfogadhatatlan".

Hozzátette: ezért csütörtökön visszautasította a svéd televízió felkérését, jelezve, addig nem nyilatkozik nekik, amíg bocsánatot nem kérnek Magyarországtól.

Közölte, megérti, és elfogadja a svédek törekvéseit és nézeteit, de mint mondta, ha valóban demokratikusak, és ha liberálisnak mondják magukat, akkor fogadják el hogy Közép-Kelet-Európában és a világban rengeteg olyan ország és kormány van, akik más nézetet fogadnak el, és az ott élő emberek többsége is más nézeteket támogat.

Október 23-án mutatott be a svéd közszolgálati televízió egy Magyarországról szóló filmet. A 28 perces összeállítás az interneten is megtalálható. Az M1 Híradó csütörtöki tudósítása szerint főként olyan felvételeket látni, amelyek radikális szervezetek és szélsőséges csoportok korábbi - több esetben évekkel ezelőtti - rendezvényén készültek.

A film elején a Fideszt jobboldali populista pártként mutatják be, s a kommentárban az hangzik el, hogy a párt által alakított többségi kormány a Jobbik "lelkes támogatását" élvezi. Az összeállításban megszólal az ellenzéki rendezvényeken műsorvezetőként feltűnő Dopeman, a Társaság a Szabadságjogokért egyik ügyvédje, egy jobbikosként bemutatott férfi, valamint Alföldi Róbert, Tarr Béla és Heller Ágnes mondja el a véleményét.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk