kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Családi napközi: ha járulékmentes, a munkáltatók szívesen biztosítják

Családi és munkahelyi napközik létrehozására hirdet pályázatot a kormány, amelyre összesen nyolcmilliárd forintot szán. Jelenleg tíz-tizenötezerrel kevesebb bölcsődei férőhely van a szükségesnél, a 40-50 ezer forintos havi díjat kevesen tudják kifizetni, ráadásul az ellátóhelyek szakmai színvonala is vitatott. Közben már tárgyal a kormány arról, hogy utalvánnyal vagy a cafeteria elemei közé beépítve lehessen fizetni a családi napköziért és a bölcsődéért - írja a Magyar Nemzet.

images

images

A pályázatra májustól júniusig lehet jelentkezni, egy pályázó legfeljebb ötvenmillió forintot nyerhet, egy férőhely létrehozására maximum hárommillió forint igényelhető. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár közlése szerint a bölcsődék jelenlegi kihasználtsága 130 százalékos, és tíz-tizenötezerrel kevesebb férőhely van, mint amennyire valójában szükség lenne. A hazánkban működő intézmények a korosztály kilenc százalékát képesek ellátni. Az államtitkár szerint a kormány kétezer új férőhellyel és ötszáz új munkahellyel számol. A családi napközi kis létszámú csoportokkal működik, és két gondozó felügyel hét gyermekre, az ellátás szakmai színvonalát azonban sokan vitatják.

Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta, a családi napköziben teljesen mások a személyi és tárgyi feltételek, nem nyújtja azt a professzionális ellátást, mint az állami bölcsőde. A családi napközi indításához ugyanis nem szükséges pedagógiai végzettség, csupán egy negyvenórás tanfolyamon kell részt venni, ahol nagyobb hangsúlyt kapnak a napközi működtetésére vonatkozó tudnivalók, mint maga a gyermeknevelés. Tény azonban, hogy a napközik nagy részét diplomás pedagógusok, pszichológusok indítják.

Mivel a napközi finanszírozása nagy terhet róhat a szülőkre, már tárgyal a kormány arról, hogy utalvánnyal vagy a kafetéria elemei közé beépítve lehessen fizetni a családi napköziért és a bölcsődéért. Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez fordult, hogy gondolja át a cafeteriarendszer ilyen irányú átalakítását. A munkáltatok álláspontja szerint szívesen biztosítják a családi napközi lehetőségét munkavállalóiknak, amennyiben ezt az összeget vagy ennek jelentős részét adó- és járulékmentesen adhatják.

Magyar Nemzet/edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk