kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Cselből kerültek vérlázító elemek az új munkajogi törvénykönyvbe?

Az LMP szerint a munka törvénykönyvének tervezetében szerepel néhány vérlázító elem, ennek azonban az a célja, hogy visszavonva őket rugalmasnak tűnjön a kormány.

Az LMP szerint nem elfogadható a Munka törvénykönyve tervezetének több, meghatározó eleme -–- mondta Mile Lajos újságíróknak, miután szerdán a Munkástanácsok Országos Szövetségével (MOSZ) tárgyalt. A politikus hozzátette, hogy az iratban ismerős megoldással találkoztak, amikor azt látták, hogy az amúgy is problémás anyagba bekerült néhány vérlázító elem, amelyekből ha kettőt-hármat visszavesznek, akkor már rendkívül rugalmasnak állítják be saját hozzáállásukat.

Meggyőződésének adott hangot, hogy ilyen jogszabályi változtatások esetében először nem a kormánynak kell döntenie, hanem a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük az alapelvekben, majd ezekre támaszkodva nekik kell kidolgozniuk saját javaslataikat, a kormánynak pedig ezeket alapul véve kellene elkészítenie a jogszabály normaszövegét. Vitathatatlannak tartja, hogy a változtatásokkal rugalmasabbá akarják tenni a munkaerőpiacot, de -– mint mondta -– ugyanilyen fontos a munkavállalók biztonságának kérdése és az azzal kapcsolatos garanciák megjelenítése.

Mile Lajos üdvözlendőnek nevezte, hogy a munkaadók és munkavállalók között elindult egy egyeztetés. Azzal az illúzióval viszont fel kell hagyni, hogy a gazdaság versenyképessége növelhető a munkavállalók kiszolgáltatottá tételével --– tette hozzá. Végül azt mondta, bízik benne, hogy a kormány eltér az eddigi gyakorlattól és az érintettek elképzelései alapján dolgozza ki a törvényt, miközben komolyan veszi azt is, hogy a módosítás nem járhat a munkavállalók jövedelemcsökkenésével.

Palkovics Imre, a MOSZ elnöke pozitív fordulatnak nevezte, hogy a múlt héten a munkaadói és munkavállalói szervezetek tárgyalóasztalhoz ültek és alapvető pontokban sikerült megállapodni. Szavai szerint ez a megállapodás volt az alapja annak a keddi, háromoldalú tárgyalásnak, amelyen a kormány képviseletében részt vett a nemzetgazdasági tárca államtitkára.

Elmondta, hogy az egyeztetésen alapelvként állapították meg: a parlament elé kerülő javaslatnak a háromoldalú tárgyalások során kell megszületnie. Palkovics Imre ezek kapcsán hangsúlyozta, ha úgy ítélik meg, hogy rugalmasabbá kell tenni a munkajogi szabályokat, akkor azokkal párhuzamosan növelni kell a foglalkoztatottak biztonságát is. A módosítás nem járhat jövedelemcsökkentéssel és az új jogszabály nem sértheti a munkavállalók személyiségi és alapvető emberi jogait -– emelte ki.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk