kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Cserélődnek a vezetők a hazai IT-iparban

Nagy a mozgás az utóbbi időben az informatikai cégek vezető posztjain: jelentősebb cégek is vezéreket cseréltek az utóbbi időben. Ennek oka egyfelől a természetes cserélődés, másfelől viszont az informatikai piac gyengélkedése is állhat a mozgolódás hátterében.

Nemrég bemutatkozott Drajkó László, a Microsoft új magyarországi vezetője, aki Vityi Pétert váltotta székében. Utóbbi menedzser hét évet töltött el az informatikai óriás magyarországi leányvállalatának vezető posztján, ami a cég életében egyedülállónak számít.

Utódja is úgy véli, hogy a cégnél elvárás az ötévenkénti váltás. "A Microsoft új kihívásokat állít a vezető pozícióban lévő munkatársai elé, így őrzi meg dinamikáját" - fogalmazott az új cégvezető. Szerinte egyrészt ezért is szükséges volt a váltás, hiszen Vityi Péter így új feladatokat kaphatott, tapasztalatait a jövőben a közép-európai régió piacának koordinálásában használhatja fel.

Jönnek, mennek

De nemcsak a Microsoftnál történt változás az utóbbi fél évben. Szinte nincs olyan meghatározó vállalat, amelyiknél ne cserélődött volna a vezetői réteg az utóbbi időben. Kulcspozíciók váltottak gazdát a HP-nél: amióta Beck György átigazolt a Vodafone-hoz, amúgy is igencsak sűrűn cserélődnek a cég menedzserei. Az emblematikus vezető utódját egyébként még márciusban megtalálták Hegedüs Gábor személyében, aki sokáig a Sun Microsystems hazai első embere volt.

Akkor váltás történt a cég más vezető posztjain is: Boros Balázs lett a szolgáltatási divízió nyomtatási és képalkotási szolgáltatások (IPGS) üzletágának irányítója, a nagyvállalati marketing- és kommunikációs feladatokat pedig Orosz-Várkonyi Attilára bízták. Utóbbi menedzser azonban még idén távozott a cégtől, Horváth Gáborral együtt, aki a technológia és szolgáltatások divízió kereskedelmi igazgatói posztját töltötte be.

Suhajda László, az államigazgatási üzletág értékesítési igazgatójának helyét ekkor vette át Szkurka János, aki egészen addig a Sun Microsystems Kft.-nél dolgozott hasonló pozícióban, azt megelőzően pedig a marketinges csapatot vezette.

Nemcsak a vezetők izzadnak

Az úgynevezett kreatív kérdések általánossá válhatnak a legnagyobb informatikai cégeknél, amelyek igazából nem is a helyes válaszra kíváncsiak, hanem hogy egy leendő alkalmazott hogyan próbál megoldást találni egy problémára. Mivel ezek a cégek manapság gyorsan reagálnak a piaci változásokra, ezért nem csak a magas IQ-t és szakképzettséget tartják fontosnak a toborzásnál, hanem azt is, hogy az új munkatárs képes legyen bonyolult feladatok megoldására. Ezért például olyan kérdésekkel bombázzák a jelentkezőket, hogy hány golflabda fér egy iskolabuszba, írta nemrég az mfor.hu

A szeptember szintén igencsak mozgalmas hónap volt a HP életében: Kristóf Judit lett a marketingmenedzser, Mohai Gábor pedig az új kereskedelmi igazgató.Nem sokkal később a telekommunikációs kereskedelem vezetését Gombár György vette át Márki Zoltántól. Korábban mindhárman a Sun Microsystems kötelékében dolgoztak, tehát a márciusban kinevezett igazgató hozta csapatát új cégéhez.

Összetett okok

A telekommunikációs cégek "elszívó hatása" nemcsak Beck György távozásában és a HP átalakulásában érhető tetten. A közelmúltban váltott például Papp István, a Cisco magyarországi cégének korábbi emblematikus figurája.

A szakember 1999-ben csatlakozott a Cisco Systems Magyarország Kft.-hez. Az elmúlt nyolc évben számos vezetői posztot töltött be a vállalatnál, irányította a nagyvállalati, szolgáltatói, kormányzati, kis- és középvállalati, valamint partnerkapcsolati üzletágak tevékenységét. 2005 augusztusától a Cisco Systems adriai régióért és Magyarországért felelős regionális igazgatója volt.

Az Albacomp is átalakult az utóbbi időben: nemrég kereskedelmi- és marketingigazgató-váltás történt a cégnél. Az új vezető, Szigetközi Zsolt korábban is a vállalatnál dolgozott: a disztribúciós és a kiskereskedelmi üzletág igazgatója volt.

Ennél is nagyobb jelentőségű esemény azonban a vállalat életében, hogy a vezérigazgatói poszton Minárovits János váltja Pukler Gábort, miután utóbbi október 31-vel közös megegyezéssel távozik székéből.

Elszívó hatás

A nagy cégek váltásainak hátterében összetett okok állhatnak - mondta lapunknak Gögge Péter, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének főtitkára. Szerinte egyrészt a cserélődés természetes. "Főleg a multiknál jellemző, hogy a vezetők ötévente változnak. Ennek oka, hogy a nagy cégek lendületben akarnak maradni. A kisebb vállalkozások persze máshogy működnek, de a rendszeresen bekövetkező vezetőváltások ott is mozgásban tarthatják a vállalatot" - fejtette ki a főtitkár.

A másik ok szerinte a telekommunikációs piac már említett elszívó hatása. A korábban hagyományos telefonos cégek ugyanis egyre inkább komplex megoldásokat szállító vállalatokká növik ki magukat, belépve ezzel az információtechnológiai (IT) cégek felségterületére.

Persze a hagyományos IT cégek sem hagyják magukat, és próbálnak a "dobozok", azaz a számítógépes eszközök eladásán túl szolgáltatásokat is kínálni ügyfeleiknek. Az összetettebb feladatok pedig sokszor új szereplőket, új vezetőket igényelnek - magyarázta a főtitkár.

A harmadik ok, ami a sűrűsödő vezetőváltások hátterében állhat, hogy Magyarországon tartósan gyengélkedik az IT-piac. A tavalyi évben a tíz százalékos növekedés volt a vágyálom, ehhez képest a piac csak hat százalékkal bővült.

Gögge Péter szerint a cégek jó része keresi a helyét, ami szintén oka lehet a fejcseréknek. Ráadásul a részvénytársaságok esetében ott állnak a háttérben a türelmetlen tulajdonosok, akik néha "vért kívánnak", ha nem megy jól a bolt.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek