kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Csodák tára épül Szegeden a természettudományok népszerűsítéséért

A Szegedi Tudományegyetem innovatív beruházásaként 160 millió forintból épül fel az a "Csodák tára", amely 2010 végétől több mint 1000 nm2-en kiállításokkal, rendhagyó természetismeret órákkal, interaktív bemutatókkal és kipróbálható kísérletekkel várja majd a természettudomány iránt érdeklődőket. Az Interaktív Természetismereti Tudástár többek között a természettudományos oktatás jelenlegi problémáira is megoldást jelenthet, és a tudományok népszerűsítésére is alkalmas lehet hosszú távon.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar épületében 2010 végére épül fel az az interaktív oktatási központ, amelynek célja a természettudományok játékos bemutatása az általános és középiskolás diákok számára. A természettan számos területét magában foglaló kiállításból, a tematikus bemutató órákból és a "Próbáld ki laboratórium"-ból felépülő "Csodák tára" - Interaktív Természetismereti Tudástár friss szemléletű, eredményközpontú és látványos ismereteket kíván nyújtani a gyerekeknek. A közel 140 éves múltra visszatekintő kar természettudományi tanszékeinek anyagából nyíló kiállítás és a bemutató órák elsődlegesen az általános és középiskolás fiatalok számára nyújtanak majd érdekes ismereteket, de családokat és más korosztályokat is igyekeznek megszólítani.

A kiállítási csomópontokon informatív oktatásra, játékos és szórakoztató részvételre, kreatív közreműködésre is nyílik lehetőség. A gyerekek saját fizikai és szellemi képességeiket, érzékszerveiket is kipróbálhatják számos erre alkalmas eszközzel, illetve interaktív szemléltetési módszerek - például mikroszkóp, kivetítés, animációk, információs pontok - segítségével a természetben lezajló folyamatokat is megismerhetik. A bemutató órákon és a "Próbáld ki laboratóriumban" gyakorlattal rendelkező, minősített előadók naponta többször látványos kísérleteket mutatnak majd be olyan eszközök segítségével, amelyek a hazai iskolák szertáraiban nem találhatók meg.

"A több mint 160 millió forintos fejlesztés végre olyan módon jeleníti meg a természettudományokat, és teszi kézzelfoghatóvá az elméleti oktatást, melyre hosszú évtizedek óta vár a pedagógusszakma. A "Csodák tára" remélhetőleg a jövő tudósaira is nagy hatást gyakorol majd, hiszen remekül fogja bemutatni a tudomány sokszínűségét, izgalmasságát és játékosságát" - hangsúlyozza Dr. Viskolcz Béla, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatója.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk