kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Csődvédelmet kért az American Airlines

Csődvédelmet kért kedden az American Airlines anyavállalata, az AMR Corp.

Az AMR közleménye szerint az American Airlines, az American Eagle és a tulajdonosi köréhez tartozó más cégek a csődeljárás alatt is érvényesnek tekintik a eladott jegyeket és a lekötött foglalásokat, s a járatokat menetrendszerűen üzemelteti. Ennek fedezetét az AMR egy 4,1 milliárd dolláros készpénz-tartalékból biztosítja. Gerard Arpey, a cég elnök-vezérigazgatója visszavonul, helyét az egyik elnökségi posztot tavaly óta betöltő Thomas Horton veszi át.

Horton arra hivatkozott, hogy a többi nagyobb légitársaság 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően átesett már csődvédelem alatti átszervezetésen, ami az üzemeltetési költségek területén egyre hátrányosabb helyzetbe hozta az Americant. A cég az új vezér szerint szerette volna elkerülni a csődöt, ám mivel nem tudott megállapodni sem a bérszerződések módosításáról - amelyek szerinte évi 800 millió dolláros költséghátrányba hozták a céget a versenytársakkal szemben - sem az adósságok átütemezéséről, nem maradt más választás.

A vezető amerikai légitársaságok közül eddig csak az American és a LUV által birtokolt Southwest nem kért még eddig csődvédelmet. Az American Airlinesnak 2007 óta egyetlen nyereséges negyedéve volt, s 3,5 év alatt 4,8 milliárd dollárnyi veszteséget halmozott fel. Thomson szerint a légitársaság legalább 2012-ben még mindig mínuszban lesz. Az American júliusban jelentette hogy 460 Boeinget és Airbust rendel a flottája modernizálása érdekében. Horton szerint a légitársaság tartani szándékozik magát a vásárláshoz.

Az American 2006-ig a világ legnagyobb légitársasága volt, de a fúziók miatt a fizető utasok által megtett mérföldek tekintetében a United Continental és a Delta Air Lines mögé esett vissza. A cég részvényei az év elejétől a hétfői tőzsdezárásig csaknem 80 százalékot zuhantak. A keddi nyitást követően az AMR részvény árfolyama 1,36 dollárral, 83,94 százalékkal 0,26 dollárra esett.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk

Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk