kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Csökkent a munkanélküliség

Címlap >> MakroCsökkent a munkanélküliség /uzletinegyed/makro/20040108csokkent1.html" [origo]" " " Csökkent a munkanélküliség2004. január 8., csütörtök, 11:16|Utolsó módosítás: 2004. január 8., csütörtök, 11:16A cikk betűmérete :kisebbnagyobbA foglalkoztatottak száma 2003 szeptembere és novembere között 3 millió 972 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,5 százalék volt, 0,4 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.AjánlatMakroAz Üzleti Negyed rovataA vizsgált időszakban a foglalkoztatottak száma 1 százalékkal nőtt, míg a munkanélküliek aránya 0,4 százalékkal csökkent. Az állástalanok 46,6 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást, így a tartósan munkanélküliek aránya 2,0 százalékponttal nőtt egy hónap alatt. A munkanélküliségi ráta augusztus és október között 5,6 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. [origo]        
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek