Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 5 hónapja

Csökkenthetik-e a fizetést egy munkahelyi figyelmeztetés után?

Azt szeretném Öntől kérdezni, hogy jogosan járt-e el az a munkáltató, aki munkahelyi figyelmeztetés után (nem fegyelmi), áthelyezte a dolgozót alacsonyabb beosztásba és a munkabérét végleg lecsökkentette, az alacsonyabb beosztásához mérten?

A fegyelmi felelősségre vonás szabályait a Munka törvénykönyve (Mt.) az Mt. 56.§-ában szabályozza vétkes munkavállalói kötelezettségszegés megjelöléssel. A törvény csak a kereteket adja meg. Az eljárási szabályokat a munkáltató alakítja ki az Mt. korlátait figyelembe véve. Hátrányos jogkövetkezményt csak kollektív szerződésben vagy munkaszerződésben lehet megállapítani. Ennek ráadásul határideje is van. A fegyelmi szabálysértés munkáltatói tudomásra jutásától számított 15 nap de legkésőbb a bekövetkeztétől számított 1 év. Az Mt.55.§(2) bekezdés alapján a körülmények vizsgálatának idejére a munkavállaló maximum 30 napra felfüggeszthető, mely alatt azonban távolléti díjra jogosult. Amennyiben a munkáltató fegyelmi felelősséget (mulasztást) megállapít és hátrányos jogkövetkezményt kíván alkalmazni, abban az esetben ezt írásba kell foglalnia és meg is kell indokolnia. Ez ellen a munkavállaló az Mt.287.§(1)(c) alapján bírósághoz fordulhat. Hátrányos jogkövetkezményként a munkaviszony feltételei csak határozott időre, ideiglenesen módosíthatóak. Az ún. kétszeres értékelés tilalma alapján a munkáltató nem alkalmazhat egyszerre kétféle szankciót ugyanazért a kötelezettségszegésért. Azaz, a munkáltató nem élhet hátrányos jogkövetkezménnyel olyan ok miatt, amelyet a munkaviszony megszüntetésének indokaként is megjelöl. A vagyoni hátrányt megállapító jogkövetkezmény pedig összességében nem haladhatja meg fegyelmi vétségenként a munkavállaló - a jogkövetkezmény megállapításakor irányadó - egyhavi alapbérét. A szankció nem lehet továbbá személyiségi jogot, illetve emberi méltóságot sértő.

A fentieket most szépen alkalmazzuk az Ön esetére:

Alacsonyabb beosztásba véglegesen nem helyezheti a munkáltató. Egyrészt azért, mert csak határozott időre alkalmazható hátrány, másrészt pedig ez az egyhavi alapbér összegét egy idő után szükségképpen meghaladná. Áthelyezni egyebekben is csupán akkor lehet, ha erre kollektív szerződés vagy munkaszerződés lehetőséget biztosít. A munkáltató lépésével egyoldalú munkaszerződés módosítást hajt végre, ami nem jogszerű. Javasolom, hogy lépjen kapcsolatba a helyi szakszervezettel, ott további jogi tanácsokat is kaphat.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben végeztem el (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd pedig 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot. Az USA-ból 2007-ben jöttem vissza és egy életre meghatározó élményeket szereztem.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a kerdes@hrportal.hu címre!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre a KRS Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezetője, Kéri Ádám válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a UCMS Group ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Farkas András, a nyugdíjguru szakértője válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Follow hrportal_hu on Twitter

Nem járt volna túlórapénz?

1-8-ig szabadságon voltam. A hónap hátralévő részében emberhiány miatt ledolgoztatták velem a teljes havi munkaidőt. Hónap végén úgy számoltak el, mintha nem lettem volna szabadságon, simán ledolgoztam volna a hónapot, szabadnapjaim száma sem csökkent. Az lenne a kérdésem, nem járt volna nekem túlórapénz?tovább..

    További cikkek
    Ki felel az alultáplált kislány haláláért? - munkajogi felelősségre vonás szükséges

    A Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata szerint információhiány, a "nem megfelelő jelzések" és a jogszabályban rögzített eljárásrend is... Teljes cikk

    Nyolcvan új állás egy dán cégnél

    Új épülettel bővíti budapesti gyógyszergyárát a dán Xellia Pharmaceuticals, a 10 millió dollár beruházással megépülő, központosított... Teljes cikk

    Ha alkalmas az állásra, azonnal felvehetik a migránst a német munkaadók

    Megállapodtak a német kormánypártok a menekültek társadalmi beilleszkedését szolgáló törvényről, a javaslat szerint három éve megtilthatják a... Teljes cikk

    Dolgozzon, lehetőleg minél gyorsabban a menekült

    A menekültek munkaerő-piaci elhelyezkedésének gyorsítását hangsúlyozta az új osztrák kancellár, Christian Kern egy szerdai lapinterjúban, amelyben... Teljes cikk

    Nem járt volna túlórapénz?

    1-8-ig szabadságon voltam. A hónap hátralévő részében emberhiány miatt ledolgoztatták velem a teljes havi munkaidőt. Hónap végén úgy számoltak... Teljes cikk

    Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

    Nem járt volna túlórapénz?

    1-8-ig szabadságon voltam. A hónap hátralévő részében emberhiány miatt ledolgoztatták velem a teljes havi munkaidőt. Hónap végén úgy...
    © Copyright HR Portal - 2003 - 2016