Megjelent: 8 éve

Svájcban 1,1 millió forintért állnak a pénztárban, nálunk 190 ezer forintért - miért?

Termelékenység. Ez hazánkban alacsony. Ezért keresünk ötöd annyit, mint az osztrákok. Ám a cégek is többet fizethetnének. Az Index összeállításából elképesztő bérkülönbségekre derül fény és arra, mit lehetne tenni, hogy a magyar bérek drasztikusan emelkedjenek.

Hazánkban munkaerőhiány van. Ez pedig a béreket is el kezdte felfelé tolni, hiszen ha kevés a munkára jelentkező, akkor a cégeknek jobban kell versenyezni értük. Ami a portál szerint ironikus, mert maga a munkaerőhiány is elsősorban azért alakult ki, mert aki teheti, nyugatabbra megy a magasabb bérek után.

A cikk szerint a cégek nyugodtan fizethetnének többet. A Lidl-nél például bruttó 190 ezret keres egy átlag dolgozó. Budapesten és egyes nagyobb városokban 209 ezres bruttóért vesz fel a cég, addig Ausztriában egy hasonló munkakörben havi átlag nagyjából 2000 eurós, azaz több mint 600 ezer forintos bruttót lehet keresni.Svájcban pedig 4000 frank, azaz 1,1 millió forint a havi minimum bér - írja az Index.

Bulgáriában viszont helytől függően 550 és 900 leva, azaz 90-140 ezer forint a Lidl bolti eladóinak bére.

Viszont a Lidl magyarországi leányvállalata mindössze 3 százalékos nyereséggel dolgozik,és egész Európában nagyjából hasonló számokat hoz a cég.

A cikkből kiderül, a bérek a termelékenységtől függnek, azaz attól, hogy egységnyi munka és pénz befektetésével mennyivel több gazdasági értéket vagyunk képesek előállítani, mint amennyivel indultunk.

Ezekben az országokban ugyanis azonos munkabefektetés mellett több olyan dolgot tudnak termelni, amit külföldön is el tudnak adni, így pedig többet tudnak keresni. A sok befolyó pénz viszont felfelé húzza az árakat, illetve a többi, nem exportra termelő szektorban foglalkoztatottak bérét is - vezeti le a cikk.

Vagyis ha a gazdaság exportszektora nem elég termelékeny, akkor azokban a más szektorokban is alacsonyak maradnak a bérek, amelyek gyakorlatilag ugyanúgy működnek, mint nyugaton.

A termelékenység attól függ, mennyi tőkéje van egy adott országnak, és azt milyen jól tudja hasznosítani; mennyire képzett a munkaereje, illetve hogy a termelés milyen fejlettségű technológiával történik.

Erre az állami szabályozás, az oktatási rendszer, a jogrend és jogbiztonság és általában véve a gazdaságpolitika nagy hatással van.

A baj az, hogy Magyarország ebből egyik kategóriában sem áll jól:

  • nem elég képzett a munkaerő;
  • nem elég hatékonyak a cégek;
  • nincs elég tőke a hatékonyságnövelő fejlesztésekre;
  • és az állam jellemzően nem túl hatékony, amikor arról van szó, hogy ezeken a dolgokon segítsen.

    Aminek a végeredménye az, hogy a magyar munkatermelékenység nemzetközi összehasonlításban elég gyenge.

    Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk