kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Debreczeni Dóra, az Ernst & Young HR igazgatója

Debreczeni Dóra 2011 augusztusa óta tölti be az Ernst & Young HR vezetői pozícióját. A szakember sokrétű szakmai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. A magyarországi trendektől eltérően karrierjét az üzleti oldalon kezdte, és jelenleg is ezt a tapasztalatot kamatoztatja HR igazgatói pozíciójában.

Debreczeni Dóra az Egyesült Államokban végzett közgazdászként. Pályafutását a magyarországi Citibanknál kezdte. A lakossági üzletágon belül a ranglétrát végig járva számos területen lehetősége nyílt a tapasztalatszerzésre, elsősorban új termékek és szolgáltatások bevezetésében. Hat év után sikeresen pályázott a Citibank anyacégéhez, amelynek eredményeként öt év amerikai karrier következett. Az Egyesült Államokban olyan HR programokkal ismerkedett meg, amelyek Magyarországon még a mai napig is újnak számítanak, vagy bevezetésre várnak, főként motivációs és kompenzációs területeken.

Ezt az időszakot két év prágai, szintén a Citibanknál eltöltött projektvezetői tapasztalat követte. A prágai kiküldetés után csatlakozott a Citibank budapesti HR csapatához. Dóra szerint egy HR csapat úgy lehet igazán versenyképes, ha van az üzleti oldalról érkezett tagja, és kapocsként szolgál az üzleti és a HR stratégia sikeres megvalósításában. Éppen ezért váltott egy hasonlóan gondolkodó, nemzetközi vezető javaslatára. Dóra azóta is rendkívül fontosnak tartja a sokszínű csapat létrehozását és a csapattagok folyamatos szakmai képzését.

A szakértő két éve az Ernst & Young HR igazgatójaként látja el feladatait, szakterületei a humán erőforrás menedzsment, a teljesítmény- és készségfejlesztés, az intenzív toborzási és kiválasztási stratégiák, valamint munkaerő-piaci felmérések. Jelenlegi feladatai között jelentős figyelmet szentel a közösségi média hatékony kihasználására, az Y és Z generáció megszólítására, valamint az alternatív foglalkoztatási formákkal kapcsolatos HR folyamatok kialakítására. Ezt csapatával olyan sikeresen teszi, hogy idén az Ernst & Young több felmérésen is elnyerte a legnépszerűbb munkahely címét a fiatal pályakezdők körében.

Személyes tapasztalataiból kiindulva nagyon fontosnak tartja az egész életen át tartó tanulást, amire az Ernst & Young HR vezetőjeként lehetőséget tud biztosítani a fiataloknak, már az egyetemi évek alatt is. Mivel az Ernst & Young alapvető tőkéje a kollégák tudása, az üzlet és HR politika középpontjában is a tudásmenedzsment áll. A képzési célokat is az ügyfelek folyamatosan változó igényeihez alakítják.

Szabadidejét szívesen tölti családja körében, Bikram jógával és utazással.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk