Megjelent: 15 éve

Délután négy órától folytatódik a sztrájk Ferihegyen

Hétfő délután folytatódik a karácsonykor felfüggesztett sztrájk Ferihegyen. A LESZ szerint erre azért van szükség, mivel a munkaadó Hochtief-Budapest Airport ugyanahhoz az elképzeléshez ragaszkodik, amelyet szeptember óta nem fogadnak el a szakszervezetek. A tárgyalásokon a cégvezetés semmilyen engedményt sem tett, végig az időhúzásra törekedett.

images

images

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) közleménye szerint a cégvezetés az elmúlt hetekben semmilyen érdemi lépést sem tett a munkaügyi konfliktus felszámolására. Hosszas sürgetésre, hétfőn ismertették az októberben egyoldalúan felmondott kollektív szerződést helyettesíteni hivatott tervezetüket. A szakszervezetek megdöbbenésére azonban ebben ugyanazok az elfogadhatatlan feltételek szerepeltek, amelyekre a munkavállalók már többször világosan nemet mondtak.

A javaslat értelmében 15 százalékkal csökkennének a bérek a legnehezebb munkakö0rökben. Az évente kivehető pihenő és szabadnapok száma is jelentősen, legalább harmadával csökkenne. A munkarendek, a pontos munkaidő-beosztások pedig tervezhetetlenné válnának.

A ma megismert javaslat egyértelművé tette, amit az érdekképviseletek már a múlt héten is sejtettek: a Hochtief-Budapest Airport csak időhúzásra használja a tárgyalásokat, nem végez érdemi számításokat, nem is keresi a megoldási lehetőségeket. A cégvezetés heteken át úgy tárgyalt a szakszervezetekkel, hogy közben meg sem próbált új, a dolgozókat kevésbé sújtó javaslatot készíteni.

Mivel a többi sztrájkkövetelést a munkáltató napirendre sem vette, azok kapcsán sem született semmilyen előrelépés. A Hochtief-Budapest Airport pedig időközben megállapodott a takarítás kiszervezéséről, a két legnagyobb szakszervezet ezzel ellentétes követeléseit semmibe véve. Így a dolgozói oldal a karácsonykor felfüggesztett sztrájk azonnal folytatása mellett döntött. A munkabeszüntetés hétfő délután négy órakor kezdődik, és mindkét ferihegyi terminált érinti - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk