kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Demján: az állami szférában létszámleépítésre van szükség

Kevesebb ember kellene Demján Sándor szerint az állami szférában, akik a szolgáltató szektorban helyezkedhetnének el. Az onnan kiszorulók pedig a szakmunkáshiánnyal küzdő ágazatokat segíthetnék a nagyvállalkozó szerint.

A nagyvállalkozó szerint a hazai bankrendszer problémája, hogy a betétállományt jelentősen meghaladja a kihelyezett hitelek állománya. Ha az előbbi 100 egység, az utóbbi 162 - érzékeltette a kettő arányát. A hitelek tőke- és kamattörlesztését pedig a külföldi tulajdonú bankok kiviszik az országból, mert Magyarország kockázatos, és a bankok nem akarják rontani a minősítésüket - magyarázta.

A bankrendszerre utalva a fórumon megjegyezte: az egyetlen likvid magyar bank a takarékszövetkezet, amelynek a betétállománya nagyobb, mint a hitelállománya. Demján Sándor úgy vélte: egyelőre a likviditás területén nem lesz javulás, hacsak az állam nem vállal nagyobb garanciát. Ez szerinte azért is indokolt, mert az állam hozta ilyen helyzetbe a vállalkozásokat.

A VOSZ elnöke óvta az önkormányzatokat attól, hogy kezességet vállaljanak a cégek hiteleire, hacsak nem szerzik meg a hitelgarancia bizonyos hányadát. Emlékeztetett, hogy 1989-ben az államadósság a jelenlegi harminc százaléka volt, amire azt mondták akkor, hogy fenntarthatatlan. "Bokros Lajos 1995-ben bevezette az importvámot, és csinált egy 30-35 százalékos inflációt, ma azonban ezt nem tudjuk megtenni" - fogalmazott Demján Sándor.

Az állami szférában jelentős létszámleépítésre van szükség. Az állami alkalmazottak szerinte a szolgáltatásban helyezkedhetnének el, kiszorítva onnan az alkalmatlanokat, akik viszont fizikai munkát végezhetnének. Példaként elmondta, az őrző-védő szolgálatoknál ma Magyarországon 130-140 ezren dolgoznak, míg fizikai munkát alig ötszázezren végeznek.

A vállalkozói szövetség elnöke a fórumon kijelentette: Magyarország ma nem versenyképes, üzletileg leírt, banki oldalról hitelképtelen, morális értelemben a legalsó szinten van.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk

Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására

Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély... Teljes cikk