kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Demján: Jó irányba tett lépéseket a kormány

Jó irányba tett lépéseknek tartotta a foglalkoztatást segítő adócsökkentéseket, különösen a munkahelyvédelmi akciótervet Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a szervezet csütörtöki, kibővített elnökségi ülésén, amelyre kéthetes konzultációsorozatának zárásaként ellátogatott Orbán Viktor miniszterelnök.

Demján Sándor ugyanakkor azt is mondta: van filozófiai különbség a vállalkozók és a kormány gondolkodása között, és arra célzott, hogy a termelőberuházások elindításának a kormánynál nagyobb fontosságot tulajdonítanak.

A VOSZ ügyvezető elnöke úgy vélte: teljesen felül kellene vizsgálni az infrastrukrúra-fejlesztést, és a termelésbe kellene tőkét fektetni.

Az elmúlt egy évtizedet nézve Magyarország alapvető nehézsége ott kezdődött, hogy látszat GDP-növekedést preferált azzal, hogy hitelt vett fel és azt szétosztotta - mondta az ügyvezető elnök, hangsúlyozva: csak a termék-előállítás hoz növekedést és teremt jólétet.

Hozzátette, hogy ha a termelés dominál, az megoldja a foglalkoztatási problémát is. Ehhez azonban megfelelő oktatásra, a szakképzés és a felsőoktatás megfelelő arányára is szükség van - jegyezte meg. Úgy vélte, hogy ha a foglalkoztatás szerkezete is megváltozik, akkor "meggyógyul" a magyar társadalom, és meg lehet teremteni az egymillió új munkahelyet.

Demján Sándor helyeselte, hogy a kormány megváltoztatta álláspontját és meg akar állapodni az IMF-fel. Véleménye szerint a tőkeáramlást elősegítené, ha a megállapodással a befektetők megkapnák a hosszú távú jogi garanciákat a fejlődésükhöz.

Beszélt arról is, hogy mély hiányérzete van a kisvállalkozások piacra jutását segítő lépések miatt, például a közbeszerzések területén. Emlékeztetett arra is: a két évvel ezelőtti megállapodás része volt, hogy az uniós forrásokból a kis- és középvállalkozások 60 százalékban részesedjenek. Úgy vélte, ebben sokat tett a kormány, de a vállalkozásoknak nincs pénzük az önrészhez sem. Véleménye szerint az uniós pénzek lehívásának teljesítése továbbra sem megfelelő, ezért a rendszert felül kell vizsgálni.

Felvetette egy beruházási alap létrehozásának lehetőségét is. Demján Sándor nagy problémaként említette, hogy a bürokrácia döntésképtelen, sőt szavai szerint "sportot űz" abból, hogy ne döntsön. Álláspontja szerint kisebb, hatékonyabb és cselekvőképes államra van szükség.

Nagyra értékelte ugyanakkor, hogy a nyugdíjrendszer, a közigazgatás és az oktatás területén a kormány elindította a reformokat.

A VOSZ ügyvezető elnöke azzal fejezte be beszédét, hogy Magyarország vészhelyzetben van, ezért összefogást sürgetett. Véleménye szerint társadalmi békére van szükség ahhoz, hogy az ország a jelenlegi helyzetből kilábaljon. Fel kell adni azt, hogy Európával együtt fogunk növekedni, ehhez Európának kellene megváltoznia - tette hozzá.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk