Megjelent: 18 éve

Demonstráció a Molnál

Körülbelül 500 munkavállaló demonstrált a Mol budapesti központja előtt, majd két reprezentatív szakszervezet képviselői petíciót adtak át a cég humán erőforrás igazgatósága főmunkatársának.

Ebben a Mol Rt. Olajipari Szakszervezete, illetve a Mol Csoport TVK Rt. Váltóműszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete, a velük szolidáris érdekképviseletekkel együtt azt követeli, hogy tárgyalják újra a cég európai felzárkózás programját. Ezt a programot a Mol-csoport nyolc reprezentatív szakszervezete közül hat aláírta, a demonstrációt szervező két érdekképviselet viszont nem. Szerintük az eredeti program nem biztosítja a tényleges felzárkózást.

A petícióban követelik továbbá, hogy már az idei bérfejlesztés is része legyen az európai felzárkózási programnak az inflációkövetésen kívül, illetve valósítsa meg a nyereségérdekeltséget és teljesítményösztönzést. A petícióban a demonstráló érdekképviseletek követelik azt is, hogy tárgyalják újra az olajipari végkielégítés ügyét. Ennek egy részét már kifizette a cég a munkavállalóknak, de a demonstrálók a további rész teljesítését is követelik mindazok számára, akik munkaviszonya 2010 végéig szűnik meg. A petíció átadását követően az érdekképviseleti vezetők úgy nyilatkoztak, hogy a Mol hétfőn folytatja a tárgyalást a szakszervezetekkel.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek