kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Demonstráció a taxirendeletet ellen

Demonstrálnak a budapesti taxisok hétfőn, hogy a főváros ne fogadja el az új taxirendeletet. Főtaxi nem ért egyet a tüntetéssel.

Vizy András közleménye szerint a Főtaxi meggyőződése, hogy a taxis társadalom helyzetének békés és minden érdekelt fél számára elfogadható, felelős rendezése nem utcai megmozdulásokkal, hanem jól előkészített, többoldalú egyeztető tárgyalásokkal érhetők el.

Közös érdek, hogy rendezett és korrekten szabályozott piaci viszonyok között, legálisan, az utasok igényeit minél jobban kiszolgálva dolgozhassanak a taxisok - áll a közleményben. A Főtaxi úgy látja, hogy az áregyeztetés terén a Budapesti Közlekedési Központ javaslatai elfogadhatóak, hozzáteszik azonban, hogy az árak az európai átlaghoz képest így is rendkívül alacsonyak.

A közleményben emlékeztetnek, hogy "A Szabályozási alapelvek a taxi közlekedésben" előterjesztés kapcsán a Főtaxi - tárgyalásokkal és nem demonstrációval - érte el, hogy a taxi gépkocsin, illetve a szabadjelzőn megjelenjen a fuvarszervező társaság védjegye, továbbá hogy a motorok teljesítménye legyen meghatározva - 80-90 lóerőben -, nem pedig a hengerűrtartalom.

Taxisok azért demonstrálnak hétfőn Budapesten, hogy a szakmai szervezetek támogatása nélkül a főváros ne fogadja el az új taxirendeletet. A forgalomlassító megmozdulást szervező szakszervezetek mintegy ezer taxis részvételére számítanak.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta, semmilyen dokumentumot nem kaptak a városházától az új taxirendeletről, de a kiszivárgott információk minden szakmaiságot nélkülöznek, ezért demonstrálnak.

Hozzátette: voltak egyeztetések korábban, de ezeken nem közeledtek az álláspontok. Közlése szerint a műszaki paraméterek szigorítását azért támogatták, mert ezért cserébe Budapest olyan mértékű fix tarifát vezetett volna be, amely mindkét félnek kedvező lenne. Kiderült azonban, hogy egy éven belül egységesíteni akarják a taxikat, a szövetség viszont ötéves átfutási időt javasolt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek