Megjelent: 9 éve

Designerek és tudatos vállalkozások összefogása a fogyatékos emberekért

A megváltozott munkaképességű embereket, az őket foglalkoztató műhelyeket és a szociális érzékenységű tervezőket összekötő Design Randi egy év alatt megduplázta résztvevői számát. A Salva Vita Alapítvány által március 19-én a Design Terminálban szervezett 2. Design Randira már 18 cég és 30 tervező regisztrált.

images

A Design Randi-projekt 2014-ben indult azzal a céllal, hogy a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozások, műhelyek olyan egyedi tárgyakat gyárthassanak, melyekkel egyszerre hívják fel a figyelmet a fogyatékos emberek munkalehetőségeire és a kortárs design szerepére. A programot koordináló Salva Vita Alapítvány ezzel a vállalkozások és a hazai designerek felé is példaértékű lépést tett, hiszen a társadalmi integráció szerepét a munkahelyi környezetbe emelték át.

Az esemény 10 cég és 20 designer együttműködésével indult, idén 18 cég és 30 tervező regisztrált.

Az Alapítvány a március 19-i, 2. Design Randit megelőző sajtótájékoztatón jelentette be a Segítő Vásárlás webshop indulását - így mostantól a Segítő Vásárlás védjeggyel ellátott termékek, köztük a designerek és vállalkozások együttműködéséből született design tárgyak is megvásárolhatóak online a bolt.segitovasarlas.hu oldalon. A védjegy jelzi a vásárlók számára, hogy a tárgyak védett, azaz fogyatékos embereket foglalkoztatató munkahelyeken készülnek. A Design Randi kiemelt termékeinek sikerét mutatja, hogy 2014 év végén bekerültek az Ajándék Terminálba, a Design Terminál karácsonyi vásárának kínálatába is.

A 2. Design Randin jelen volt a program két legsikeresebb szereplője: Farkas-Pap Éva, aki Misija Design márkanév alatt készíti kerámiaszobrait és ajándéktárgyait, valamint Szalkai Dániel, akinek designer bútorai a Miskolci Autista Alapítvány MAACRAFT szociális műhelyében születnek meg. A Kozma Lajos iparművészeti-ösztöndíjas Farkas-Pap Éva a csömöri Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft.-vel együttműködve idén év elején gyártotta le első kollekcióját. A MAACRAFT designer székeire szintén folyamatosan érkeznek a megrendelések, projektjük bekerült a 2013-as és 2014-es Magyar Design Évkönyvbe is, miután a Segítő Vásárlás, illetve a Design Randi keretében nagyobb közönség előtt is bemutatták azokat.

Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár fontos üzenetnek tartja, hogy a Design Randi és a Segítő Vásárlás-program a megváltozott munkaképességű emberek alkotóképességére, kitartására hívja fel a figyelmet: “Nekik szeretnénk segíteni azzal, hogy bemutatjuk az általuk előállított termékeket, a most nyíló webshoppal pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy az ország minden részén elérhetőek legyenek ezek az egyedi tárgyak.”

A Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, Vég Katalin a sajtótájékoztatón elmondta: “A Segítő Vásárláshoz 2013-as indulása óta már több mint 50 cég és szervezet csatlakozott és körülbelül 16 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik a Segítő Vásárlás partnercégeinél. A webshopban az általuk készített termékek kaphatóak majd, amelyek a kortárs design szellemiségét hirdetik és felhívják a figyelmet a tudatos vásárlás fontosságára.”

A Segítő Vásárlásnak és a Design Randinak a szemléletváltáson túl gyakorlati jelentősége is van: a programban részt vevő munkahelyeknek nyújt segítséget abban, hogy stabilak és piacképesek legyenek. A webshop arcának és nagykövetének olyan személyt kértek fel, aki ezt az üzenetet hitelesen képviseli - Weisz Fanni hallássérült modellt.

“Az elkészülő kortárs design termékek révén talán a fiatalabb korosztályok is könnyebben megszólíthatóak. Őket is képviselve, örömmel adtam az ‘arcomat’ a kezdeményezéshez; hogy még többük számára jelezzem, milyen fontos segíteni a fogyatékos emberek és a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációját.” - mondta el a sajtótájékoztatón.

A KSH adatai szerint Magyarországon 767 ezer megváltozott munkaképességű ember él, akiknek mindössze 18,1 százaléka foglakoztatott. A fogyatékos emberek száma itthon 490 578 ezer, akik közül 65 581 foglalkoztatottat jegyeztek be. A Segítő Vásárlás programot működtető Salva Vita Alapítvány azért dolgozik, hogy mindkét csoportban növekedjen a foglalkoztatottak aránya.


A Segítő Vásárlás program és a Design Randi projekt mérföldkövei

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2010-ben indította el a Segítő Vásárlás programot, mely a fogyatékos emberek által készített termékeket népszerűsíti. A programot 2013 óta a Salva Vita Alapítvány koordinálja, ekkor jegyezték be a Segítő Vásárlás védjegyet is, melyet a védett munkahelyek körébe sikeresen akkreditáló cégek használhatnak.

2013-as indulása óta a Segítő Vásárlás 55 céget, alapítványt vont be a programba több mint 20 rendezvényen jelentek meg a program résztvevői és termékei országszerte (Művészetek Völgye, Autómentes Hétvége, CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, Design Hét Budapest) 2013-ban és 2014-ben is egy héten át futott a Segítő Vásárlás országos karácsonyi akciója és vásárja egy hazai nagy üzlethálózat boltjaiban 2014-ben a Segítő Vásárlás több cég CSR-programján vett részt vásáraival 2014-ben a Magyar Posta karácsonyi céges ajándékait a Segítő Vásárlás programja biztosította a Design Terminál 2014-es, Ajándék Terminál nevű karácsonyi vásárában 2 terméket választott ki a Design Randi projektből, amelyek képviselték a Segítő Vásárlás programot.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk