kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Diák- és vállalkozásfejlesztési központ nyílik a Józsefvárosban

Diák- és vállalkozásfejlesztési központ nyílik októberben a főváros VIII. kerületében; a Horánszky utcai létesítmény szabadidős színtérként és vállalkozói inkubátorházként is működik - tájékoztatta Becskei-Kovács Barbara, a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

images

images

A Horánszky utca 13. alatti székház után H13 névre keresztelt projekt két alappillérre épül: egyrészt a kerületben naponta megforduló mintegy 20 ezer diák kulturális, szellemi és szabadidős központja lesz, másrészt a körzetben már működő vagy újonnan alakuló kisvállalkozásokat segíti. Az intézmény egyetemekkel, főiskolákkal, kormányzati és civil szervezetekkel is együttműködne.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a központ az ifjúsági programokon túl helyszínt, tanácsadást, infrastruktúrát nyújt a fiatal vállalkozásoknak, kezdeményezéseknek. Az inkubációs programban mintegy negyven munkaállomást alakítanak ki, amelyek a fiatal pályakezdők kedvezményes feltételekkel 1+1 évig használhatnak, ezen túl pedig szakmai tanácsokat is kapnak - ismertette Becskei-Kovács Barbara, hozzátéve, hogy olyan partnerekkel is tárgyalásokat folytatnak, akik akár kezdő tőkéhez is segíthetik a kisvállalkozásokat.

A H13 programjaiért felelős ügyvezető kiemelt fontosságúnak nevezte a művészeti irányvonalat is, s jelezte, hogy a központban kortárs galériát hoznak létre, és egy belső színház kialakítását is tervezik. Hozzátette, hogy a házban egy diákcserével foglalkozó információs központ és egy nagyterem is helyet kap, továbbá a H13 információs irodájában megismerhetik a fiatalok a negyedben zajló fejlesztési folyamatokat és a városrész kulturális, történelmi értékeit.

A projekt része a kerületi önkormányzat mintegy kétmilliárd forintos városfejlesztési programjának, amelyhez 900 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott az Európai Unió.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk