A Lányok Napja eseményt idén először rendezték meg hazánkban, amelyhez a Vodafone Magyarország is csatlakozott, és 14 középiskolás – 10-11. évfolyamos – lányt látott vendégül budapesti székházában. A látogatás során a vendégek találkozhattak a Vodafone kutatás-fejlesztési, műszaki és informatikai osztályain dolgozó kolléganőkkel, megismerhették mindennapi munkájukat, majd a bázisállomást is megtekinthették.
A látogatás a cég bemutatásával kezdődött, amely során a lányok többek között megtudhatták, hogy a Vodafone-nál összességében több a női munkatárs, mint a férfi. A műszaki osztályon itt is az erősebbik nem képviselteti magát erőteljesebben, viszont örömteli, hogy ebben a csapatban is 30 nő dolgozik már, akik közül ketten vezető pozícióban vannak. Ezt követően a lányok bepillantást nyerhettek az IT rendszertámogatás csoport munkájába, megismerkedhettek a hanghívások kiváló minőségéért felelős csapattal - természetesen mind női kollégák segítségével. Megnézhették továbbá a Vodafone vadonatúj bázisállomásait is, melyek a vállalat hálózatmodernizációs projektjének lelkét jelentik.
A Lányok Napja rendezvény célja a pályaválasztás előtt álló lányok érdeklődésének felkeltése a műszaki kutatások, a mérnöki karrier és az olyan, nem tipikusan női szakmák iránt, melyek irányába általában nem mernek, vagy nem akarnak elindulni a megszokások, a társadalmi és családi elvárások miatt.
Az esemény megrendezését az a tendencia is befolyásolta, hogy a felsőoktatási intézményekben erőteljesen csökkent a műszaki karok iránti érdeklődés, pedig a munkaerőpiacon éppen ezen a területen lenne szükség képzett szakemberekre.
A Vodafone minden olyan kezdeményezést támogat, amely az esélyegyenlőség megteremtését szolgálja. A női esélyegyenlőség témaköre is fontos helyet foglal el a vállalati felelősségvállalásban: a cég ugyanis vállalta, hogy évente egy fővel növeli női vezetőinek számát.