Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Diákmunkáért járó bérminimum: törvény formálódik

Az iskolaszövetkezeti munkabérek védelmét célzó törvényjavaslatot nyújtott be a fideszes Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf, akik ennek érdekében az iskolaszövetkezeteknek fizetendő minimális szolgáltatási díj meghatározását kezdeményezték.

images

A parlamentnek kedden beterjesztett javaslatuk indoklásában azt írták: az iskolaszövetkezetek létezése, azaz 1983 óta az a tapasztalat, hogy az iskolaszövetkezetek fenntartásához szükséges minimális fedezet a nettó árbevételük 15 százaléka. Így "az iskolaszövetkezetek a tagjaik számára maximum a nettó árbevételük 85 százalékát tudják kifizetni".

Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf szerint az iskolaszövetkezeti tagok munkabérének védelme érdekében meg kell határozni azt a minimális szolgáltatási díjat, amelyet a megbízóknak, megrendelőknek kell fizetniük az iskolaszövetkezeteknek. Ezzel ugyanis biztosítani lehet - folytatták -, hogy az iskolaszövetkezeti munkavállalók megkaphassák a kormányrendeletben meghatározott kötelező legkisebb munkabért - azaz a minimálbért - vagy a garantált bérminimumot órabérben megállapítva.

A most benyújtott indítványukban a fideszes képviselők az iskolaszövetkezeteknek fizetendő minimális szolgáltatási díj képletére tesznek javaslatot, amelyben az említett 85-15-ös arányt alkalmaznák.

Kezdeményezik továbbá, hogy a minimum szolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezések betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legyen jogosult ellenőrizni.

A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk