Megjelent: 16 éve

Diplomataképző és külügyes találkozó Győrött

A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Külügyi Bizottsága nyolcadik alkalommal rendezi meg az országos Diplomataképző Konferenciáját és a Külügyes Találkozót. A cél a nemzetközi kapcsolatépítés területén működő egyetemi, főiskolai hallgatói szervezetek munkatársainak a képzése - mondta el Rékai Erika főszervező.

A konferencia március 4-én Csóka Krisztina, az Audi Hungaria Motor Kft. munkatársa Vállalati kapcsolatok, a vállalatok és a magyar állam című előadásával indult.
Március 5-én Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete a schengeni egyezmény életbe lépése utáni szlovák-magyar kapcsolatokat elemezte. Szabó István prágai nagykövet a diplomáciai pálya, a nagyköveti munka kihívásairól, sikereiről tájékoztatta a hallgatókat.
A győri külügyes találkozók rendszeres előadója Görög Ibolya protokollszakértő. Ezúttal Európaiság, hitelesség - protokoll a magyar diplomáciában címmel tartott előadást. Vuity Tvrtko, Pécs kulturális főváros nagykövete a média és a marketing országimázs építő szerepét mutatta be.
Március 6-án folytatódik a program, csütörtökön 10 órától a konzuli védelemhez való jog érvényesüléséről dr. Haraszti Margit Katalin, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának munkatársa tart tájékoztatót.
Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke a hallgatói érdekvédelemről, színtereiről, a kezdetektől a győri egyetemhez kötődő külügyes képzésekről és találkozókról tart előadást.
Huncik Péter pszichiáter a média és az ember viszonyát, Rábai Zsolt, a NATO Főtitkárság munkatársa a katonai szervezet aktuális feladatait elemzi.

A két konferencia zárónapján, március 7-én, pénteken 9 óra 15-től Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke "A politika hatása a médiára" témakörben osztja meg gondolatait a résztvevőkkel.
Kovács László, az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa a Bizottság működéséről, a biztosok diplomáciai kötelezettségeiről ad tájékoztatást.
Edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk