kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Dívik a feketemunka a mezőgazdaságban

Elsősorban a nyugtaadással és a foglalkoztatási szabályok megsértésével kapcsolatos problémákat tártak föl a nyári ellenőrzések során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai Csongrád megyében.

images

Jegyinák Attila, a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtóreferense közölte, a nyári ellenőrzések során elsősorban a szezonális értékesítésekre, szolgáltatásokra koncentráltak, kiemelt céljuk a mezőgazdasági és építőipari ágazatban alkalmazottak foglalkoztatásával kapcsolatos visszaélések visszaszorítása volt. Az adóellenőrök ennek megfelelően elsősorban a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint a továbbértékesítési céllal beszerzett áruk eredetét vizsgálták.

A nyári rendezvényeken tartott ellenőrzések 30 százalékában tártak fel nyugtaadással kapcsolatos szabálytalanságokat, az esetek 42 százalékában pedig az alkalmazottak bejelentése maradt el. Pozitív tapasztalat azonban, hogy a vizsgált vállalkozások mindegyike rendelkezett az áruk eredetére vonatkozó bizonylatokkal -– tudatta a sajtóreferens.

Az adóellenőrök kirívó szabálytalanságokat tapasztaltak a mezőgazdasági ágazatban. A betakarítási időszakban végzett folyamatos vizsgálatok során három adózónál tártak fel nagyobb szabálytalanságot: összesen 23 ember dolgozott bejelentés nélkül.

A nyári időszakban elvégzett vizsgálatok során feltárt mulasztások és hiányosságok miatt átlagosan 160 ezer forint, összesen pedig 31 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki -– közölte Jegyinák Attila.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk