kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

"Docendo Discimus" díj a pécsi egyetem végzős HR-eseinek

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán (FEEK) működő Felnőttképzésért Alapítvány egy budapesti székhelyű Emberi Erőforrás Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-vel karöltve, 2010-ben közös díjat hozott létre "Docendo Discimus" néven.

A FEEK latin jelmondatáról (Docendo Discimus! - Tanítva Tanulunk!) elnevezett díjjal díszoklevél, 50.000 forint és arany pecsétgyűrű jár - ez utóbbin kívülről az intézmény pecsétjének címere látható, belsején a díjban részesülő neve szerepel.

Ezt az elismerést minden oktatási év végén a PTE FEEK emberi erőforrás tanácsadó szakon végzett, egy nappali és egy levelezős hallgató kapja meg.

A díjakat első ízben a 2010. július 1-jei diplomaátadó ünnepség keretében osztották ki. A díjakat dr. Koltai Dénes dékán úr - a kuratórium elnöke -, illetve a tanácsadó cég egyik tulajdonosa adta át.

A díj létrehozásának előzménye, hogy a mecénás cég alapító tagjai valamennyien a PTE FEEK karán végeztek korábban személyügyi szervező, majd emberi erőforrás tanácsadó master szakon.

A támogató cég a díj létrehozásával egyrészt alma materének kívánt köszönetet mondani, másrészt elismerésben részesíteni azokat a hallgatókat, akik kiemelkedő tanulmányi eredményükkel, közösségi munkájukkal hozzájárulnak az emberi erőforrás tanácsadó szakma magas szintű képviseletéhez.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk