kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Dohányipar: tízezer munkahely veszélyben

Tízezer munkahely kerülhet veszélybe Magyarországon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohány-ellenőrzési keretegyezményének intézkedései nyomán - írja a Világgazdaság.

Az egyezmény a burley dohány termelőit lehetetlenítené el, akik főleg az ország elmaradottabb területein biztosítanak megélhetést a kézimunka-igényes termelésben - mondta a Világgazdaságnak a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) elnöke.

Bényei Illés hozzátette, hogy a 70 százalékban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összpontosuló gazdálkodásban foglalkoztatottak 70 százaléka nő, 93 százaléka képesítés nélküli és fele roma, így a termelés a társadalmi feszültségek feloldásában is komoly szerepet játszik.

A WHO dohányzásellenes keretegyezményének tervezete nem a dohány termelését tiltja, hanem minden adalékanyag és ízesítő használatát. Ezek alkalmazása a burley dohányból készült termékeknél viszont elengedhetetlen.

A burley dohányt termelő nyolcszáz gazdaság nem tud átállni a hazai termés több mint kétharmadát kitevő virginia dohány előállítására, mert az többmilliós beruházásokat, és nagyobb termőterületet igényelne - olvasható a Világgazdaságban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk