Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Döntöttek - ezek a szakok szűnnek meg

Megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára a Felsőoktatási Kerekasztal keddi budapesti ülése után.

Portálunk is beszámolta diákok és a felsőoktatási intézmények miként tiltakoztak az új felsőoktatási szakstruktúrája ellen. Úgy tűnik, megérte.

Palkovics László ugyanis bejelentette: megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommunikációs képzés esetében is.

Hozzátette, az MRK nem támogatta, hogy a pszichológia képzés osztatlanná váljon, így marad az eddigi osztott rendszer. Egyetért ugyanakkor az MRK a társadalmi tanulmányok szak kivezetésével.

Az MTI kérdésére az államtitkár azt mondta: álláspontjuk szerint nincs veszélyben az ELTE társadalomtudományi kara, amely emellett még számos képzést hirdethet meg. A kivezetés nem jelenti az ilyen képzést hirdető intézmények számára azt sem, hogy kevesebb pénzt kapnak, a hallgatók az intézmény egyéb hasonló szakjaira jelentkezhetnek - hangsúlyozta.

Kivezetik a műszaki menedzser képzést is alapszakként, de a mesterképzés továbbra is megmarad - mondta. Ezeket az ismeretek valamilyen konkrét alapszaknál beépítik majd.

Kitért arra is: bár a hallgatói létszám csökkent, de az ipari termék és formatervező szak olyan perspektívikus képzés, ami a tartalmának fejlesztése után megmarad a jövőben is.

Palkovics László jelezte: az agrárképzésben az eredeti javaslat azt tartalmazta, hogy bizonyos területeken állítsák vissza az osztatlan képzést, ebben van még némi bizonytalanság, az MRK ezeket az elkövetkező napokban tisztázza majd. Az egészségügyi szervező szak esetében az egészségügyi államtitkárság véleményét várják - tette hozzá, hangsúlyozva: ha azt mondják, hogy szükség van rá, meg fog maradni. Az államtitkár rögzítette: a változtatások nem érintik az intézményi kapacitásszámot, sem az intézményi struktúrát.

Úgy látta, hogy a fennálló kérdésekben megállapodásra tudnak majd jutni. Kitért arra is, hogy a teljes intézményi szakstruktúra tartalmát áttekintik a jövőben. Tíz év után jutottak el idáig, korábban meg kellett volna már tenni - jegyezte meg.

Palkovics László kérdésére válaszolva elmondta: az ütemezés változatlan, a kormányzati döntés májusban várható. Kitért arra is, hogy a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó törvénymódosításról is tárgyaltak és véglegesítették azt. Pontosították a duális képzés leírását, oktatói munkakörök, követelmények is változnak, létrehozzák a mesteroktatói munkakört, ezzel a gazdasági gyakorlattal bíró szakembereket emelik be a rendszerbe, akik eddig csak külsősként oktathattak. Meghatározták a hallgatói kompetenciamérést, egyértelműsítették az egyetem, az alkalmazott tudományegyetem fogalmát, rögzítették mit jelentenek a közösségi képzőközpontok, áttekintették a MAB-on túl bizonyos esetekben mely külső akkreditációt igénybe venni.

Felsőoktatási intézmény megszűnése, elbocsátások - nem cél

A doktori képzés finanszírozását is tartalmazza majd a javaslat - jelezte. Palkovics László azt is elmondta: az ütemezés változatlan, a kormányzati döntés májusban várható. A törvénymódosítást még a tavaszi ciklusban elfogadhatja az Országgyűlés. Kijelentette: nem cél, hogy felsőoktatási intézmény megszűnjön, vagy elbocsátásokra kerüljön sor.

Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke azt mondta: számos konzultáció után jutottak el oda, hogy konszenzus közeli állapot alakuljon ki. A törvénymódosítás alkalmas korszerű, fejlődő felsőoktatás megteremtésére. Megemlítette, hogy a tervezet az egyetemek meghatározásában könnyítést hozott volna, de ők azt javasolták, képzési területekhez kötődően definiálják az egyetemeket, s az általános szabályozásnál a művészeti képzéshez hasonlóan a sporttudományi képzési is más megítélés alá kerüljön.

Javasolták a közösségi felsőoktatási központok precízebb szabályozását is, illetve a konzisztórium elnevezés átgondolását. Fix 5 tagú konzisztóriumot bőven elegendőnek tartanának - jelezte. (Az eredeti tervben 5-8 tagú testület szerepelt). A doktorandusz képzésnél elfogadták a 2+2 éves rendszert és a megfogalmazott kritériumokat. Javasolták továbbá habilitált egyetemi docensi kategória bevezetését is.

A kancellároknál szükségesnek látják az előzetes tájékoztatás kötelezettségét s a pályáztatásnál a nagyobb intézményi, intézményvezetői szerepvállalást. A szakstruktúra kialakítását nem előzte meg annyi konzultáció, mint a törvényjavaslatot, de jónak tartják, hogy szakbizottságok kezdődtek az egyeztetések.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott: fontos állomáshoz érkeztek, és konstruktív párbeszédet folytattak a kerekasztal ülésén. Rámutatott: a döntések, a megállapodások statisztikákon, elhelyezkedési adatokon alapulnak.

A konkrét szakoknál döntő részben konszenzusos megállapodás született. A konzisztórium esetében fontosnak tartják a gazdaság jelenlétét, tanult és tapasztalt gazdasági szakemberek tudnak hozzátenni az egyetemek munkájához. Kiemelte a duális képzés elindítását is szeptembertől, s azt mondta: szakmailag megalapozott, jó anyag született.

A felsőoktatási dolgozók csalódtak

Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke csalódottságát fejezte ki mindkét anyag miatt és szóvá tette, hogy a 103 és 47 oldalas dokumentum áttekintésére és az egyeztetésre egyetlen munkanapjuk volt. Az általuk javasolt életpályán évek óta dolgoznak, de a tervezetbe semmi nem került be.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke megerősítette: mind a hallgatói jogok és képviselet tekintetében jelentős előrelépés történt. Példaként említette a külföldi tanulmányokat végző hallgatók átsorolási metódusát, s a doktoranduszok tanulmányi feltételei is javulhatnak. A szakstruktúra területén is előrelépés történt - közölte.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk