kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Döntöttek: nyugdíjkorhatár után elküldik a bírákat

Az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötötte az Országgyűlés hétfőn az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyát. Egyúttal 2012. január 1-jéig leállították a bírósági vezetők kinevezését.

Az egyes jogállási törvényeknek az alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló javaslatot a parlament a kormánypárti képviselők szavazatával - a kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket 251 igen szavazattal, 93 ellenében - fogadta el.

A kinevezési moratóriumot elrendelő rész a jogszabály kihirdetését követő napon lép hatályba: ennek értelmében 2012. január 1-jéig nem lehet pályázatot kiírni bírósági vezetői tisztségre, a már kiírt pályázatot nem lehet elbírálni, továbbá bírósági vezetőt nem lehet kinevezni, és a tisztség egyéb módon sem lesz betölthető, kivéve, ha a tanácselnök tisztsége a 2012. január 1-jéig terjedő időszakban szűnik meg; ebben az esetben ugyanis a tanácselnöki tisztség legfeljebb egy évre megbízás útján betölthető lesz.

A fideszes Lázár János és Varga István jegyezte előterjesztés alapján a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság - 2012-től új nevén Kúria - elnökének kivételével az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonya 2012. január 1-jétől az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik. (A hatályos törvények értelmében az ügyészeket és a bírákat illetően a felső korhatár a 70. életév, a 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvény alapján azonban a Kúria elnöke kivételével a bíró, valamint a legfőbb ügyész kivételével az ügyész szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.) A nyugdíjkorhatárt 2013. január 1-je előtt betöltött érintetteknek egy egyéves átmeneti periódust biztosítanak.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács korábban jelezte, hogy 2012. január 1-jéig 228 bíró, 2012. december 31-ig pedig további 46 tölti be az öregségi nyugdíjkorhatárt - emlékeztetett a javaslat indoklásában Lázár János és Varga István. A hatályos ügyészségi szolgálati törvény a jogviszony megszüntethetősége körében védettséget biztosít az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez közel álló ügyészek számára azzal, hogy kimondja: az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel az ügyész öregségi nyugdíjra való jogosultságának megszerzését megelőző öt évben. A törvénymódosítás ezt a védettséget megőrzi, de annak idejét a felső korhatárhoz köti.

Az ügyészségi titkárokkal, fogalmazókkal és nyomozókkal kapcsolatban kimondják, hogy ügyészségi szolgálati viszonyuk a 70. életévük betöltésével is megszűnik, ugyanakkor a legfőbb ügyész az ügyészségi szolgálati viszonyt esetükben felmentéssel akkor is megszüntetheti, ha nyugdíjasnak minősülnek. Szolgálati viszonyuk szintén csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel a nyugdíjra való jogosultságuk megszerzését megelőző öt éven belül. Ugyanígy a tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott ügyészségi szolgálati viszonya is megszüntethető felmentéssel, ha nyugdíjasnak minősül.

A fideszes törvényjavaslat - mint indoklása kifejti - átmeneti rendelkezéseket rögzít annak érdekében, hogy a hatályba lépés időpontjáig a felső korhatárt már betöltött, illetve azt 2012-ben betöltő ügyészek felmentése "zökkenőmentesen, lépcsőzetesen, a jelenleg alkalmazott, hat hónapos felmentési idő biztosításával" történhessen meg. Ennek alapján ha az ügyész a felső korhatárt 2012. január 1-jét megelőzően betöltötte, szolgálati viszonyát felmentéssel - végkielégítés, felmentési tilalom és korlát nélkül - kell megszüntetni.

A felmentési idejének kezdő időpontja 2012. január 1., záró időpontja pedig 2012. június 30., és az ügyész szolgálati jogviszonya 2012. június 30-ával szűnik meg. Ha az ügyész a felső korhatárt a 2012. január 1. és 2012. december 31. közötti időszakban tölti be, szolgálati viszonyát felmentéssel - végkielégítés, felmentési tilalom és korlát nélkül - kell megszüntetni. A felmentési idő kezdő időpontja 2012. július 1., záró időpontja 2012. december 31., és az ügyész szolgálati jogviszonya 2012. december 31-ével szűnik meg. Ezekben az esetekben az ügyésznek háromhavi átlagilletményének megfelelő összeg jár.

A bírák esetében ha a felmentés a felső korhatár elérése miatt történik, az előterjesztést olyan időpontban kell megtenni, hogy a felmentési idő a felső korhatár betöltését megelőzően járjon le. A bíráknál ugyancsak - az ügyészek esetében már ismertetett - átmeneti rendelkezéseket rögzítik azokra, akik a törvényjavaslat hatályba lépésének időpontjáig a felső korhatárt már betöltötték, illetve azt 2012-ben töltik be.

A törvényjavaslatban - egy elfogadott, zárószavazás előtti módosító indítvánnyal - azt is rögzítették: a köztisztviselőkéhez hasonlóan július 1-jét a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítják. Ez a nap a kormánytisztviselőknek, az ügykezelőknek és a fizikai alkalmazottaknak munkaszüneti nap. "Az ügyfélszolgálati feladatok ellátása folytonosságának fenntartása azonban ezen a napon is kiemelt fontosságú, ezért e munkakört betöltők a kormánytisztviselők napján is a szokásos munkarendben végzik munkájukat" - közölte indoklásában a módosító javaslat beterjesztője, az alkotmányügyi bizottság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk