kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Drága diákhitel helyett szülni is lehet

Javasolhatják a parlamentnek, hogy mentesüljenek a diákhitel egy részének megfizetése alól azok, akik a felsőoktatási tanulmányaik alatt gyermeket vállalnak - írja a Magyar Nemzet.

Soltész Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkárával készített interjút a Magyar Nemzet.

Az államtitkár beszélte a gyed extrától, amely lehetővé teszi, hogy a munkaerőpiacra másfél-két év után visszatérő kismamák is megkapják a három évre járó összes támogatást, mint a tgyás, gyed vagy a gyes.

A jövedelemmel nem rendelkezőknek találták ki a gyed extra plusz egyik pontját. "A felsőoktatásban részt vevők családalapítását magasabb gyeddel támogatnánk, mégpedig úgy, hogy az alapképzésben hallgatóknál szülés esetén a minimálbér összegéből számolnánk ki a gyedet, míg a mesterképzésnél a garantált bérminimum adná a juttatás alapját. Ez már 114 ezer forintot jelentene." - mondta az államtitkár. A kiadásokra Soltész Miklós szerint van fedezet az államkasszában.

Kiderült, arra is van javaslat, hogy azok a fiatalok, akik hallgatói jogviszonyuk alatt gyermeket vállalnak, mentesüljenek a diákhitel egy részének visszafizetése alól - ennek részleteit még nem dolgozták ki.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk