kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Drasztikus leépítés a romániai önkormányzatoknál

Ellenzik Romániában az önkormányzati vezetők a kormány tömeges elbocsátási tervét a helyi közigazgatásból. A köztisztviselők szakszervezete sztrájkkal fenyegetőzik.

Az elöljárók szerint a kormánynak csak abban az esetben lenne joga beleszólni, hogy az önkormányzatok hány köztisztviselőt foglalkoztatnak, ha a feladatokból is visszavenne, ez derült ki a Krónika című erdélyi napilap keddi összeállításából. A helyi közigazgatásban dolgozó köztisztviselőket tömörítő szakszervezetek azt kérik, hogy a kormány sürgősen szervezzen egyeztető találkozót velük, ellenkező esetben kilátásba helyezték az utcára vonulást.

A kormány várhatóan két hét múlva dönt a leépítésről. A román sajtó becslései szerint, ha a lakosság számarányának függvényében maximálják az önkormányzatok által alkalmazható közalkalmazottak létszámát, akkor a mostani köztisztviselői apparátus 25-50 százalékát érintheti az elbocsátás.

Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester szerint az önkormányzatok saját bevételét és az elvégzett szolgáltatásokat is figyelembe kellene venni a lakosság számaránya mellett. Antal Attila csíkszeredai alpolgármester szerint négy éve elvégezték már a közigazgatásban dolgozók létszámának ésszerűsítését, ezért a köztisztviselők már most is megfeszített tempóban dolgoznak. A Hargita megyei tanácsnál 311 állása szűnne meg, közölte Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.

A 70 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön majdnem 140 személyt el kellene bocsátani a kormány által javasolt terv szerint. A Kovászna megyei tanácsnál vagy 10-15 százalékos létszámcsökkentést hajtanak végre, vagy a munkaidőt csökkentik napi nyolc óráról hatra, és ezzel arányosan a béreket is.

A Maros és a Bihar megyei önkormányzatot nem érinti érzékenyen a kormány által kért leépítés, ugyanis ott nem dolgoznak többen, mint ahány közalkalmazottat engedélyezne a kormány, olvasható a Krónikában.

Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy az idén 1,1 milliárd euróval csökkenti közkiadásait, 2010-től pedig a GDP 0,5 százalékának megfelelő összeggel lefaragja a közalkalmazottak béralapját.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk