kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Duális képzést indít a BGF és a Siemens

Duális képzésre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Siemens Zrt. 2014. december 8-án. A képzésben részt vevő hallgatók tanulmányaik alatt több mint másfél évet töltenek szakmai gyakorlaton a német tulajdonú nagyvállalatnál, amelyért munkadíjat kapnak, és vizsgáik egy részét is a vállalatnál tanultak alapján kell letenniük. A BGF 2015-től öt alapképzési szakon indít duális képzéseket, mintegy 20-30 vállalkozással együttműködve - áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben.

2014. december 8-án együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Siemens Zrt., így 2015 szeptemberétől a világ egyik vezető technológiai cégénél tölthetik szakmai gyakorlatukat a BGF duális képzésben részt vevő hallgatói.

Az együttműködési megállapodás értelmében a német tulajdonú vállalat a Főiskola öt elsőéves nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakos hallgatójának biztosít a 2015/16-os tanévtől gyakorlati képzési helyet. Ez idő alatt a hallgatók évente 22 hetet töltenek a vállalatnál, valamint a 7. féléves kötelező szakmai gyakorlatukat is a Siemens Zrt-nél végzik majd, így összesen több mint másfél év szakmai tapasztalatot szerezhetnek tanulmányaik során. Képzésük teljes idejére munkadíjat kapnak a vállalattól, és egyes tantárgyak követelményeinek is a cégnél tanultak, tapasztaltak alapján kell eleget tenniük.

Sándorné dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora a megállapodás kapcsán elmondta, a BGF kiemelt figyelmet fordít arra, hogy képzéseit, az állami és a versenyszféra vezető vállalataival együttműködve, a munkaerő-piaci igényeket szem előtt tartva alakítsa ki. Ezt szolgálja a duális képzések bevezetése, megerősítése a főiskolán. Az együttműködést pedig továbbiak követik majd, hiszen 2015 szeptemberéről a BGF öt alapképzési szakon (gazdaságinformatikus, kereskedelem és marketing, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, valamint turizmus-vendéglátás) mintegy 25-30 vállalkozással együttműködve tervezi duális képzések indítását.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk