kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Dübörög a feketegazdaság, hiába a járulékcsökkentés

Akár 100 milliárd forinttal is nőhetett a feketegazdaság Magyarországon 2009-ben, a júliusi járulékcsökkentés ellenére - derül ki a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság ötödik, legfrissebb jelentéséből.

A háromfős bizottság (a tagok: Fekete István, Pataky Péter, Ligeti Csák - tehát egy munkaadói, egy munkavállalói érdekképviselő, és egy statisztikus) szerint a 2008 őszén kibontakozó pénzügyi és gazdasági válság a gazdaság fehéredésével szembeni folyamatokat is elindított. A jelentés szakértői véleményekre hivatkozik, amelyek szerint 2009. évben a fehéredési folyamat leállásának, illetve visszafordulásának költségvetési hatása minden bizonnyal negatív volt, nagyságrendje akár 100 milliárd forint is lehetett.

Ami meglepőnek tűnhet annak fényében, hogy 2009 júliusától 5 százalékpontos járulékcsökkentés történt, s a korábban gyakran hangoztatott vélemény szerint ez fehérítő hatással jár. A bizottság jelentése az adórendszer fehérítő hatásáról némileg ellentmondásos mondatokban értékezik, ami betudható a jelenség bonyolultságának, vagy akár annak, hogy az eltérő nézetű tagok véleményének konszenzusossá fésült változatát olvashatjuk.

A jelentés leszögezi: a 2009-ben bevezetett új adórendeletek összességében alig változtatták meg az adóterheket, vagyis az adócsökkentések és az adóemelkedések mértéke lényegében azonos volt. Majd arról szól, hogy a leggyakrabban hangoztatott vélemény szerint a feketegazdaság elterjedését és nagyságát az adórendszer befolyásolja a legnagyobb mértékben. Ennek ugyan ellentmond az a tény, hogy épp a magas adókat alkalmazó skandináv országokban legalacsonyabb a feketegazdaság súlya a GDP-hez viszonyítva, de kétségtelen, hogy a társadalom által igazságosnak és indokoltnak tartott adószintnél magasabb adók az adók elkerülésére ösztönöznek.

A jelentés szerint az adóterhek csökkentése automatikusan sajnos nem csökkenti a feketegazdaságot, ugyanis aki 100 Ft adót eddig nem fizetett meg (már kialakította ennek kiskockázatú módját, hozzászokott a jogsértő léthez), az a 80 Ft adót sem fogja megfizetni. Sok nemzetközi tapasztalat is azt igazolja, hogy az adócsökkentés elsődleges közvetlen hatása a költségvetési bevételek arányos csökkenése. Ugyanakkor az adócsökkentés hosszú távon jelentősen hozzájárulhat a feketegazdaság visszaszorításához - olvasható a Ballada a blois-i költőversenyre című Villon-verset idéző ellentétes mondatokban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk