Megjelent: 7 éve

Durrdefektre gyanakodnak a buszsofőrök volt kollégái

Durrdefekt lehetett, nem aludt el a sofőr - állítják a volt kollégák. A Bors megtalálta a Verona közelében balesetet szenvedett békéscsabai illetőségű sofőrök egykori kollégáit.

Remek kollégák és a magánéletben is jó barátok voltak a Veronánál kiégett busz egymást váltó sofőrjei. A tragédiapillanataiban V. János ült a kormánynál. Ő a helyszínen életét vesztette, társa, K. Zoltán a kórházban hunyt el. Tapasztalt, a nehéz pillanatokban is jó döntéseket hozó sofőrök váltották egymást a Veronában balesetező buszon - írta a Bors.

A lap megtalálta a két, békéscsabai illetőségű sofőr ismerőseit, egykori kollégáit, akik kész tényként közölték: V. János és K. Zoltán is életét vesztette. A buszt a baleset idején vezető V. János az égő járműben, a helyszínen meghalt, váltótársát, K. Zoltánt kórházba szállították, ő ott hunyt el. A két, 50 év körüli sofőr korábban a Körös Volánnál dolgozott. V. János hagyta ott hamarabb a céget, ő körülbelül 15 esztendeje a Pizolit munkatársa. A sofőröket személyesen ismerő, egykori kollégák szerint mindketten legalább 25 éves munkatapasztalattal rendelkeznek, és sosem volt panasz rájuk - írta a Bors.

Biztosan nem aludtak el, bírták a strapát. Nem egyszer utaztam velük, ismertem őket. Durrdefekt lehetett a baj, Jani elránthatta a kormányt, és nekiment a betonoszlopnak - mondta a névtelenséget kérő kolléga. Szavait az egykori Körös Volán több dolgozója is megerősítette a Borsnak.

A sofőrök egy másik volt kollégája szerint a buszvezetők hiába váltják egymást a hosszabb utakon, a járművön nem mindig tudják kipihenni magukat megfelelően.

A vizsgálatok lezárásáig ezt sem lehet kizárni.

Bors
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk