kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ebben az ütemben 2080-ra lenne meg az egymillió új munkahely

Köllő János az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa a Magyar Narancsban megjelent írásában kifejti, hogy a jelenleg jellemző növekedési ütem mellett 65-70 évbe is beletelhet, mire megvalósul a kormány által 10 éven belülre ígért egymillió új munkahely – tudtuk meg a Portfolio.hu összefoglalásából.

images

Köllő János számítása szerint 2010-től és 2013 év végéig a 125 ezer fős foglalkoztatottságbővülésből 34 ezer a közfoglalkozatatás többlete, körülbelül 50 ezren külföldön dolgoznak. A belföldi munkahelyek bővülése közmunka nélkül az MTA közgazdásza szerint 41 ezer fős lehetett. Így évi 14 ezres bővüléssel számolva 65-70 évre lenne szükség, hogy az egymillió új munkahelyet elérjük.

Ennek feltétele, hogy a jelenlegi növekedési ütem megmaradjon, amire viszont kevés esélyt lát. Az elmúlt évekre a válság utáni helyreállás volt a jellemző, de ez még nem ment végbe tökéletesen. Várhatóan a 2013-as foglalkoztatási szint sem fogja elérni a 2008-as értéket Köllő szerint, ha a külföldön dolgozókat nem számítjuk.

A foglalkoztatás növekedésének kulcsát a beruházásokban látja, azonban a beruházási rátánk nagyon alacsony.

Ahhoz, hogy a foglalkoztatás növekedése beinduljon, beruházásokra lenne szükség, ám egyelőre azt látni, a beruházási rátánk kirívóan alacsony, s a különadók, a bankok és a nagy szolgáltatók fojtogatása ezen a helyzeten csak rontani tud - írja a Köllő.

Portfolio.hu / Magyar Narancs
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk