kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

ECB: hosszú távon sem csökken igazán a munkanélküliség

Az Európai Központi Bank (ECB) 2008 negyedik negyedévi felmérésében résztvevők -gazdaságelemzők, akadémikusok, közgazdász professzorok - úgy látják, hogy 2008-ban az átlagos munkanélküliségi ráta 7,2 százalékról 7,4 százalékra emelkedhet, 2009-ben és 2010-ben pedig már 8, illetve a 8,1 százalékot is elérheti.

Az ECB 2008 negyedik negyedévi felmérése szerint a harmonizált inflációs ráta (HICP) az eurozónában a korábban becsült 3,6 százalék helyett 3,4 százalékra csökkenhet. 2009-ben hasonló módon 2,6 százalék helyett 2,2 százalékkal, 2010-ben 2,1 százalék helyett 2,0 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak évesített alapon. Hosszabb távon tehát a 2 százalékos középtávú inflációs cél elérhetővé válik.

A GDP 2008-ban a korábban becsült 1,6 százalék helyett mindössze 1,2 százalékkal bővülhet, 2009-ben 1,3 százalék helyett 0,3 százalékkal, 2010-ben pedig 1,8 százalék helyett 1,4 százalékkal. Hosszabb távon 2 százalékos átlagos gazdasági növekedéssel számolnak a korábban becsült 2,1 százalék után.

A munkaerő-piaci helyzet a növekedéssel együtt tovább romlik a várakozások szerint. 2008-ban az átlagos munkanélküliségi ráta 7,2 százalékról 7,4 százalékra emelkedhet, 2009-ben már 8,0 százalékra, s 2010-ben 8,1 százalékra. Hosszabb távra korábban 6,9 százalékos átlagos munkanélküliségi rátával kalkuláltak, s most 7,1 százalékkal.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk