kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Egészségügyi szakmák megszűnésétől tart a kamara

Jelenleg van olyan szakképzési forma, ami csak egy, éppen megszüntetni kívánt intézményben érhető el, tehát a javaslat nyomán az adott egészségügyi szakma egyszerűen eltűnne - olvasható a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara közleményében.

"A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) a közelmúltban a sajtóból értesült arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi Bizottsága profiltisztításra készül a szakképzés területén" - áll a közleményben, amely hozzáteszi: a profiltisztítás tényével, az iskolaösszevonás szükségességével a kamara egyetértett, és támogatni tudja a gimnáziumi osztályok, illetve a szakképző évfolyamok szétválasztását. Ugyanakkor felhívják a figyelmet: a budapesti szakképző intézmények biztosítják az ország egészségügyi szakdolgozói szükségletének a felét. A fővárosban jelenleg tíz, iskolarendszerű egészségügyi szakképzést folytató önkormányzati intézmény található.

A kamara elnöksége az érintett iskolák tevékenyégét teljes körűen áttekintette és elemezte. Mint a közlemény fogalmaz, "a kapott eredményekből feltétlenül kiemelendő, hogy van olyan egészségügyi szakképzési forma, ami kizárólag csak egy, jelenleg megszüntetni kívánt intézményben érhető el, tehát a javaslat változatlan formában történő végrehajtásával az adott egészségügyi szakma egyszerűen eltűnik."

A szakmai adatokon alapuló elemzés eredményét a MESZK eljuttatta a Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottság elnökéhez. A döntés előkészítéséhez fontosnak tartják, hogy a szakképzésért felelős miniszter is állást foglaljon, illetve a szakmai szempontok kialakításánál segítséget nyújtson az Önkormányzat Egészségügyi Bizottságának.

(edupress.hu)
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek