Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

EGVE-elnök: emelni kell a nem egészségügyi végzettségű dolgozók bérét

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke szerint nem lehet tovább halogatni az egészségügyben dolgozó, nem egészségügyi végzettségűek béremelését. Molnár Attila erről egy pénteki, balatonfüredi konferencián beszélt.

Elmondta, hogy az elmúlt két évben a gazdasági, műszaki, ügyviteli területen dolgozók nem kaptak béremelést, ami - mint fogalmazott - számos intézményben okozott komoly bérfeszültséget a dolgozók között. Számításai szerint az ezen a területen egészségügyi intézményben dolgozó mintegy 25 ezer ember szükséges béremelése éves szinten ötmilliárd forintot tenne ki, a járulékokat is hozzászámítva pedig további 1,8 milliárd forintot. Az ötmilliárd forint 10 százalékos emelésnek felelne meg - tette hozzá.

2011-ben ezen a területen dolgozók átlagbére 52 ezerrel, míg tavaly 63 ezer forinttal maradt el az egészségügyi átlagbértől. Az EGVE-elnök úgy vélte, ha megtörténne ez a béremelés, annak végrehajtását mindenképpen intézményi hatáskörben kellene "levezényelni".

Az EGVE felmérést készített az egészségügyben dolgozó gazdasági, műszaki, ügyviteli munkakörben tevékenykedők körében a 2009-2012 közötti időszakról. Összesen 125 egészségügyi intézményből kapták vissza a kitöltött kérdőívek, és az ezekben a munkaterületeken foglalkoztatott 25 ezer ember 73 százalékának, majdnem 18 ezer ember adatait dolgozták fel.

Iskolai végzettség szerint közülük 3346-an felsőfokú, 7363-an középfokú és 7246-an alapfokú végzettségűek.

Besorolási bérüket tekintve a felmérésből kiderült, hogy a felsőfokú végzettségűek illetménye járulékok nélkül átlagosan nettó 238 624 forint, a középfokú végzettségűeké 123 018, az alapfokú végzettségűeké pedig 95 050 forint volt, 2012 decemberének végén. Akkor a kérdőívet visszaküldők járulékok nélküli átlagbére nettó 133 272 forint volt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk