kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Egyedül a minimálbér emelése biztos

Saját cégeinél olyan feszített bérgazdálkodást írt elő 2011-re a kormány, amibe nem mindenhol fér majd bele az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) elfogadott 4-6 százalékos bruttó béremelési ajánlás - írja a Népszabadság.

images

A Népszabadság Fellegi Tamás fejlesztési miniszter által jegyzett levélre hivatkozva azt írja, hogy sokkal inkább bérbefagyasztás, létszám-racionalizálás vár ezen társaságokra. Az állami tulajdonú vállalatoknál egyedül a minimálbér emelése tekinthető kőbevésettnek.

A lap birtokába került 2011. január 21-i keltezésű levelet Baranyay Lászlónak, a Magyar Fejlesztési Bank vezérének címezték. A levélben világosan előírják, milyen bérpolitikát kell folytatni az idén az állami vállalatok körében.

Ennek értelmében az MFB-hez tartozó cégeknél bértömeg-gazdálkodást írnak elő idén, úgy, hogy az idei bértömeg csak a minimálbért és a garantált bérminimumot figyelembe véve nőhet a 2010. évi bázishoz képest. A fejlesztési miniszter megemlíti a levélben még az adószabályok változásának a nettó keresetekre gyakorolt hatásának kompenzációját is, erről azonban később csak mint lehetőségről ír a miniszter - olvasható a lapban.

A Népszabadság azt írja, hogy Fellegi levele rögzíti: az intézkedések végrehajtása során a 2010. december 2-án megkötött OÉT-megállapodás betartásán túl az átlagos bruttó keresetnövelésre vonatkozó 4-6 százalékos OÉT-ajánlás figyelembevétele nem veszélyeztetheti a bértömeg alakulására vonatkozó elvárásokat.

Népszabadság/MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk