kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Egyelőre munkanélküliek lesznek a visszatérők

Bár az aktivitási ráta nő Magyarországon, a munkaerőpiacon eddig láthatatlan többszázezer munkaképes korú magyar nem állásba tér vissza, hanem a munkanélküliek számát gyarapítja.

2005 első félévében a gazdasági aktivitás fél százalékponttal volt magasabb az előző évinél, a növekményt azonban nem a foglalkoztatás bővülése, hanem a munkanélküliek növekvő számú megjelenése okozta a munkaerőpiacon - olvasható Ecostat Gazdaságkutató és Informatikai Intézet legfrissebb elemzésében.

A kormány foglalkoztatás-élénkítő programjai várhatóan 2006-ban már éreztetik kedvező hatásukat. A fiatalok munkába állását segítő start programra rövid időn belül több mint 20 ezren jelentkeztek.

Az aktivitási ráta a félév átlagában 54,1 százalék volt, ami nemzetközi összehasonlításban alacsony érték, ami a magyar munkaerőpac egyik legnagyobb problémáját jelenti. Közgazdászok becslése szerint 400-600 ezer olyan munkaképes korú magyar van, akiről nem tudunk semmit. Nincsenek munkanélküliként regisztrálva, de állásuk sincs.

A foglalkoztatottsági ráta az elmúlt egy év alatt alig változott, az EU átlaghoz – különösen az unió 70 százalékos foglalkoztatási célkitűzéséhez – képest az 50,2 százalékos arány nagy elmaradásnak tekinthető. A munkanélküliségi ráta 2005-ben – hosszú évek óta először – érezhetően emelkedett, októberre elérte a 7,3 százalékot, ami közelíti az EU 8,3 százalékos szintjét.








  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek