Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Egyeztetnének Orbán Viktorral a közszféra szakszervezetei is

A közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is szeretne tárgyalni Orbán Viktorral - ezt Varga László, a SZEF elnöke írta a miniszterelnöknek címzett nyílt levelében azt követően, hogy a kormányfő kedden a munka világát érintő aktuális kérdésekről egyeztetett Gaskó Istvánnal, a LIGA elnökével.

Megismétlik eddig válasz nélkül maradt meghívásukat, és várják Orbán Viktort a SZEF vezetőtestületi ülésére azért, "hogy gondolatokat tudjunk cserélni arról a közös felelősségről, amely a mindenkori kormányt és a közszféra szakszervezeteit az ország működése szempontjából terheli" - írta Varga László, MTI-hez eljuttatott nyílt levelében a miniszterelnöknek.

A SZEF elnöke levelében idézi Orbán Viktort, aki kedden azt mondta: ha a Ligával találkozik, tudja, "hogy nem egy másik párttal, vagy külföldiek zsoldjában álló szervezettel tárgyal". Erre reagálva a szakszervezeti vezető kiemeli: a SZEF, - amely az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács egyetlen reprezentatív szövetsége - egyetlen tagszakszervezete sem áll hazai pártok vagy külföldiek zsoldjában.

Varga László a levélben hangsúlyozta: a konföderáció mindig is megkülönböztetett jelentőségűnek tartotta a mindenkori kormánnyal és annak vezetőivel folytatott tanácskozásokat, mert az általuk képviselt munkavállalók olyan területeken dolgoznak, - például közoktatás, kultúra, egészségügy, közigazgatás, rendvédelem, szociális terület -, amelyek nemcsak általában függenek a parlamenti és kormányzati döntésektől, hanem a mindenkori kormány munkáltatója is az ott dolgozóknak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk