Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Egymilliárdos beruházás, ötven új munkahely Pápán

Új termék gyártása kezdődhet meg a Hirtenberger Bt. autóipari cég európai uniós és magyar támogatások bevonásával létesült új pápai üzemcsarnokában, amelyet szombaton avattak fel.

Az 1 milliárd 319 millió forint értékű projekthez 346 millió forint európai uniós és magyar forrást nyert el a cég, ennek köszönhetően ötven új munkahelyet teremtenek - mondta Üveges Tivadar ügyvezető a csarnokavatót megelőző sajtótájékoztatón.

Ismertetése szerint az elmúlt év őszén megkezdett beruházás alapja egy világújdonságnak számító, személygépkocsikba beépíthető gyalogos biztonsági rendszer kifejlesztése, amelyet két fő partnerükkel, a BMW-vel és Daimlerrel közösen kezdtek kidolgozni. Ez a közlekedésbiztonsági rendszer a benne található szenzorok segítségével érzékeli az ütközést, és a gépjármű motorháztetejét felemelve tompítja annak erejét, megakadályozva, hogy az elütött gyalogos átessen a járművön, és így súlyos vagy akár halálos kimenetelű sérüléseket szenvedjen.

Mint az ügyvezető elmondta, az 1,3 milliárd forint mintegy felét költötték az épület, fennmaradó részét pedig a technológia kialakítására. Egyebek között növelték az üzemterület méretét és három új gyártósort szereznek be. A csarnokok elkészültek, az új termék sorozatgyártásra kész, a következő hónapokban beszerzik a gyártósorokat, a termelés pedig 2013 első felében megkezdődhet.

A fejlesztésben részt vevő partnereken túl más gyártóknál, az Audinál és Skodánál is nagy az érdeklődés a termék iránt - mondta. Az új termék gyártásához a vállalat ötvennel növeli dolgozóinak számát.

Helmut Schuster, a Hirtenberger AG tulajdonosa felidézte, hogy amikor 10 évvel ezelőtt Pápán megtelepedtek, "spártai" körülmények között kezdték a gyártást, de azután látványos, folyamatosan fejlődés jellemezte a céget. A tulajdonos kiemelte: a kedvezőtlen gazdasági folyamatok, az egész ágazatot érintő válság ellenére biztosítva látja a pápai cég jövőjét.

Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő kijelentette: az elmúlt években félmilliárd forintot kapott pályázati úton Pápa munkahelyteremtésre.

Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Pápa polgármestere a Hirtenberger és az egyik pápai szakképző iskola közös projektjéről beszélt. A Hirtenberger Automotive Safety Hungary Bt. 2001-ben kezdte meg tevékenységét Pápán az osztrák Hirtenberger-csoport leányvállalataként. A kis és nagy kaliberű lőszerek gyártásával foglalkozó osztrák cég a 90-es évek elejétől kezdte meg biztonságtechnikai alkatrészek gyártását az autóipar számára. A pápai leányvállalat először egy bérelt üzemcsarnokban, majd a pápai ipari parkban zöldmezős beruházással létesített gyártócsarnokban autóbiztonsági berendezések alkatrészeit gyártotta az anyavállalat részére.

Kezdetben 15 embert foglalkoztattak, ez a szám 2008-ra 334-re emelkedett. Az autóipart is megérintő válság átmenetileg visszafogta a növekedés ütemét, majd 2010-től ismét emelkedett a foglalkoztatottak létszáma. Jelenleg 400 dolgozójuk van, ez a létszám bővül 50-nel.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk